Unokáinak vett vásárfiát a polgármester

SzR-TA • 2015. november 08., vasárnap •
Kígyózó sorok, gyönyörű napsütés, árusok végeláthatatlan sora és Horváth Sándor igazgató fogadta Puskás Tivadar polgármestert a Vasi Skanzen bejáratánál. A város első embere feleségével látogatott ki a Szent Márton napi nagyvásárra.
Unokáinak vett vásárfiát a polgármester

Városunkban szombatonként tartották a hagyományos vásárokat, annak idején ezért is kapta a Szombathely nevet, Szent Márton napján pedig országos nagy kirakodóvásárokat rendeztek. Idén november 7-8-án tartották a Szent Márton napi nagyvásárt. 

A hagyományőrzés ésa portékák megtekintése rendkívül fontos, én már azt is tudom, hogy a feleségem egy szép terítőt vásárolna, de természetesen a négy unokánkról sem feledkezünk el, a két kislánynak és a két kisfiúnak is vásárfiával szeretnénk kedveskedni - mondta el érdeklődésünkre Puskás Tivadar, aki párjával igyekezett valamennyi árus termékét megtekinteni, illetve megkóstolni. 

A vásár ma este 17 óráig várja a látogatókat.  

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére