Az új magyar-ukrán nézeteltérés alaposabb megértését akadályozza az, hogy sokan az ukrán narratívára reagálnak – egyetértenek azzal vagy vitatják azt –,
miközben az ügy tényei, körülményei hatékonyan cáfolják az ukrán narratívát.
Érdemes rápillantani a főbb tényekre az ukrán gáztranzit kapcsán.
Az orosz gázexport az Európai Unióba mára éves szinten eléri a 180-190 milliárd köbmétert (a teljes európai gázfelhasználás körülbelül 40%), ebből az ukrán gáztranzitra esik az 50-55 milliárd köbméter szállítása. Magyarország gázexportja összességében átlagosan 7 milliárd köbméter körül alakul, ami a teljes európai uniós orosz gázbeszerzések nagyjából 3,6%-a, az ukrán gáztranzitnak pedig nagyságrendileg a 13% százaléka.
Az említett arányok alapján látható, hogy a magyar-orosz hosszú távú gázmegállapodás nem képes érdemben befolyásolni az európai gázpiacot, sőt az ukrán gáztranzit nagyobb részét (87%) sem, vagyis érdemben nem befolyásolja sem Európa, sem Ukrajna energiabiztonságát. Amúgy az ukrán gáztranzitból származó bevételek átlagosan 3 milliárd dollárt jelentenek éves szinten, ezért a magyar megrendelésekből származó bevétel éves szinten maximum 200-350 millió dollárt érheti el. Bár maga az összeg releváns, de csak kis töredéke a teljes gáztranzit bevételnek. Pozitív fejleményként értelmezhetjük azt, hogy Magyarország balkáni szomszédjai, illetve a számunkra stratégiai prioritást jelentő balkáni térség egésze viszont bővül a gáztranzit bevételekkel.
Az ukrán gáztranzittól egészében vagy részben függő tizenhat államból
számos ország már eddig is áttért más gázszállítási útvonalra.
Csehország lekerült az említett államok listájáról már 2013-ban, amióta Északi Áramlat 1 és OPAL vezetékeken biztosítja az ellátását. 2021 márciusa óta a Török Áramlatnak köszönhetően a lista tovább szűkült, mivel Bulgária, Románia, Görögország, Észak-Macedónia, Szerbia új irányból kapja a gázt, ahogy maga Törökország is 2020 januárja óta.
Mindezekhez az országokhoz Magyarország és Horvátország csupán 2021. október 1-től csatlakozott. Példaként említsük meg, hogy 2019-ben az ukrán gáztranzit Bulgária, Görögország, Észak-Macedónia és Törökország felé összesen 9,2 milliárd köbméter gázt jelentett, ami egyértelműen nagyobb veszteség, mint a magyar 7 milliárd köbméter.
Magyarország nem az első és valószínűleg nem az utolsó európai ország, amely áttér más gázszállítási útvonalra,
Ukrajna mégis úgy döntött, hogy éppen a magyar döntés nyomán emel szót.
Az ukrán nemzeti érdekek szempontjából az Északi Áramlat vezetékek ugyanolyan tényleges kihívást jelentenek, mint a Török Áramlat, mégis az ukrán politika az utóbbinak kevés figyelmet szentelt, mert az ukrán-török védelmi együttműködés felülírta a gáztranzit jelentőségét.
Pedig Török Áramlat azért releváns, mert döntően meghatározza a Balkán gázellátását, miközben korábban az ukrán gáztranzit biztosította a Balkán legtöbb országát: Görögország, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Észak-Macedónia és Törökország ellátását.
Magyarország számára, mely maga is elvesztette a gáztranzit lehetőségét és a kapcsolódó bevételeket,
stratégiai szinten mégis pozitív fejlemény az új gázszállítási útvonal. A regionális magyar stratégiai prioritások összhangban állnak a pozitív magyar-török kapcsolatokkal, valamint a gáztranzit révén a gazdaság és energiabiztonság terén megerősödő nyugat-balkáni partnereink céljaival.
Összességében látjuk, hogy számos európai ország áttér új gázszállítási útvonalakra, számos európai ország hosszútávú gázszerződéseket köt orosz cégekkel, a regionális hatalmak, mint Németország és Törökország kifejezetten támogatják és segítik az említett fejleményeket, legutóbb pedig az Egyesült Államok is elfogadta ezen fejleményeket a német-amerikai megállapodás keretében.
A nemzetközi trendek és fejlemények, az európai és globális döntések határozzák meg az ukrán gáztranzit sorsát, illetve maguk az ukrán politikai elitek, amelyeknek legalább egy évtized állt rendelkezésre, hogy felkészüljenek a változásra, mégis most külső felelősöket keresnek.
Magyarország döntései teljes mértékben beilleszkednek a nemzetközi kontextusba, az európai trendekre/fejleményekre reagálnak.
Az ukrán narratíva megkerüli és elkendőzi a felsorolt és sok más objektív tényt.
Ehelyett egy leegyszerűsített világot igyekszik bemutatni,
történetet a jó és a rossz küzdelmének allegorikus ábrázolásával.
A szakirodalom ezt nevezi stratégiai kommunikációnak, egy olyan üzenet- és jelentésközvetítésnek, amelyet az adott állam nemzeti céljainak támogatása érdekében hozzák létre és hasznosítják. Nagyon hatékony eszközről van szó, különösen, amikor az ügy tényei és körülményei helyett elnagyolt állításokkal lehet operálni, rájátszani a meglévő előítéletekre.
Nyitókép: gázvezeték Ukrajnában (REUTERS/Gleb Garanich/File Photo)
Forrás. mandiner.hu
