Újjáalakult csapattal, régi-új edzővel készülnek az aligátorok

• 2020. augusztus 09., vasárnap •
Gortva Zoltán irányításával megkezdte a felkészülést a 2020/2021-es OB I/B-s szezonra az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület.
Újjáalakult csapattal, régi-új edzővel készülnek az aligátorok

Két és fél, OB I-ben töltött év után tavasszal visszalépett az első osztálytól az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület, a vasiak a 2020/2021-es szezonban az OB I/B-ben állnak rajthoz. A szakmai stáb, és a csapat is alaposan kicserélődött. Távozott az edző Matajsz Márk, helyére a 2015/16-os bajnokságban OB II-es aranyérmet nyerő Gortva Zoltán érkezett. A szakember korábban ebben az egy idényben dolgozott a felnőttekkel, ám már hosszú évek óta a klubnál tevékenykedik, legutóbb az ifjúsági és serdülőcsapatot irányította. A játékosok közül eligazolt Ekler Bendegúz (Honvéd), Irmes Pál (BVSC), Takács János (Szentes), Marnitz Gergő (Leiden, Hollandia), Szabó Bence, Szőke Benedek, Polovic Krisztián  (mindhárman Tatabánya), Turnai Bálint, Sebestyén Balázs és Luka Jovanovics. Persze vannak érkezők is, a hétfő délelőtt a Fedett Uszodában tartott első nyári tréningen a vizet rótta az aligátorokban nevelkedett, a legutóbb a Vasasban pólózó 19 éves Landherr Csongor – igaz, vele még nem egyeztek meg a vasiak.  Vasasos klubtársával, a 18 esztendős Fenyvesi Rolanddal viszont már igen. Az UVSE-től a 19 éves Csányi Erik, míg Kaposvárról a 21 éves Németh Levente igazolt Szombathelyre. A tavalyi keretből Horváth Alex, Kovács Barnabás, Sági Benjamin, Hajmási András, Baranyai Ákos, Szőke Szabolcs maradt, tízfős együttessel indította tehát a munkát az AVUS. Ekler Zsombor is a keret tagja, de a fiatal, már jóval több, mint tehetséges játékos már korábban elkezdte a tréningeket a serdülő és ifjúsági együttessel - tájékoztatott a klub hivatalos honlapja.

– Örültem a vezetők felkérésének, akkor még úgy volt, hogy az OB I-ben indulunk, de végül az ismert okok miatt az OB I/B-ben szerepelünk ősztől. Ez azonban egyáltalán nem befolyásolt a döntésemben, ugyanolyan motiváltan kezdtem a munkát, mintha egy osztállyal feljebb játszanánk. Az első edzés még amolyan rávezető jellegű volt, különböző edzettségi állapotban tértek vissza a fiúk, hiba lenne őket már az elején agyonterhelni. Az első foglalkozáson háromezer méteres, többnyire technikás javító úszást vezényeltem. Délelőttönként egyébként úszóedzést tartok, esténként pedig már a labda is előkerül. Emellett hetente három erőnléti edzése is lesz a fiúknak. Ami a keretet illeti, sokukkal hosszú évek óta együtt dolgoztam, ismerem a képességeiket, tudom, milyen poszton lehetnek igazán hasznára a csapatnak.  Ez mindenképpen előnyt jelent. A keret gyakorlatilag kész, de még elképzelhető, hogy egy játékos érkezik. A munkámat Tóth Enikő erőnléti edző, Stojadinov Nikola kapusedző segíti, míg az úszóedzésekben Maxim Imola lesz a segítségemre. A célok? Ezt még korai megfogalmazni, mindenesetre valamennyi csapatommal ugyanaz volt a célom: minél jobban összerakni az együttest, és a maximumot kihozni a játékosokból. Egy agresszív, fizikálisan kifogástalan állapotban lévő csapatot szeretnék a bajnokságban látni, a stabil védekezés a legfontosabb, emellett gyorsan leforduló és ugyanolyan gyorsan visszazáró együttest képzelek el. Emellett fontos, hogy jó hangulat legyen az öltözőben – ezzel szerintem egyáltalán nem lesz gond –, összetartó, egymásért küzdő csapatot szeretnék kialakítani - fogalmazott a honlapnak Gortva Zoltán, az AVUS felnőtt csapatának régi-új edzője.


fotó: aligator.hu

közösség

további frisss

lap tetejére