Újabb vádlottak vallanak a Czeglédy-ügyben, folytatódik a büntetőper

• 2022. január 20., csütörtök •
A szerdai és a csütörtöki napon, kétnapos tárgyalással folytatódik Czeglédy Csaba és társai büntetőpere a 6 és fél milliárdos költségvetési csalás ügyében a Kecskeméti Törvényszéken. Korábban a másodrendű és a kilencedrendű vádlott is jelezte, hogy bár eddig nem tett vallomást, most beszélne. A másodrendű vádlott, azaz a könyvelő szerdán mégis kimentette magát és nem jelent meg a törvényszék előtt. A csütörtöki nap izgalmasnak ígérkezik: ekkor teszi meg vallomását M. Zoltán, Czeglédy egyik vád szerinti főstrómanja, aki korábban beismerő és terhelő vallomásokat is tett, egyezséget kötött az ügyészséggel, majd mindent visszavont – akárcsak a másik stróman, a makói iskolaszövetkezeteket vezető A. Zoltán. M. Zoltán a Czeglédy-ügy egyik kulcsfigurája, aki már Gyurcsány ügyvédjének pelyhes ifikorában létrehozott első iskolaszövetkezetében, a Rébuszban is aktívan dolgozott. Mint ismert, a Rébusz is megbukott azzal, hogy fiktív számlákkal csalták el az adót. Akkor, abban az ügyben Czeglédyt 1 év 4 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték 8 milliós adócsalás és több rendbeli magánokirat-hamisítás miatt.
Újabb vádlottak vallanak a Czeglédy-ügyben, folytatódik a büntetőper

Czeglédy Csaba bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőügyének több olyan vádlottja is vallomást tesz, akik korábban ezt megtagadták – tudta meg a PestiSrácok.hu.

Mint ismert, a szombathelyi baloldali politikus és összesen 21 társa ellen emeltek vádat még 2019 februárjában. A vádirat szerint, amelyről ITT számoltunk be részletesen, Czeglédy és társai nyolc iskolaszövetkezet, két korlátolt felelősségű társaság és egy részvénytársaság keretében 2011-től bűnszervezetet működtettek, amelyet a politikus irányított. A bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó részvénytársaság adófizetési kötelezettségének csökkentése általános forgalmi adó adónemben, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. Összesen egyébként a kérdéses időszakban 6,5 milliárd forint kárt okoztak a központi költségvetésnek.

Még azt megelőzően, hogy a büntetőper eredetileg a Szegedi Törvényszéken elkezdődött, többen is beismerő vallomást tettek és egyezséget kötöttek a vádhatósággal. Elfogadtak fejenként több évi letöltendő börtönbüntetést és terhelő vallomást is tettek Czeglédyre. Részletesen beszéltek arról, hogy ők csak klasszikus strómanok voltak, akik a nevüket adták az adót aztán elcsaló iskolaszövetkezetekhez. Akadtak azonban, akik valami különös fordulat folytán visszaléptek az egyezségtől, visszavonták a vallomásaikat és mégiscsak tagadni kezdtek. Közöttük volt A. Zoltán, aki azóta, már Kecskeméten tett vallomásában befolyásolással vádolta meg az eljáró ügyészeket.

Érdekesség az is, hogy a Szegedről hangos botrányok után Kecskemétre teleportált büntetőperben egészen addig, amíg maga Czeglédy Csaba nem tett vallomást, minden terhelt megtagadta a vallomástételt, hallgatott. Egy kivétellel. A fent említett A. Zoltán a korábbiakkal homlokegyenest ellentétes vallomásával az egyetlen volt, aki a bírói tanács előtt Czeglédyt megelőzve vallott. A többiek Czeglédy több tárgyalási napot is kitöltő vallomása után sorra lépnek elő azzal, hogy most már ők is vallanának.

A szerdai napon a Human Operator Zrt. könyvelője, Cs.-né I. Judit állt volna a bírók elé, de végül kimentette magát és nem jelent meg a Kecskeméti Törvényszéken.

A csütörtöki napra idézték vallomástételre a kilencedrendű vádlottat, M. Zoltánt, a vád szerinti strómant. M. az egész országot lefedő iskolaszövetkezet hálózatban a komáromi – vagyis papíron komáromi – szálat vitte. Ide jegyeztette be a mellesleg szombathelyi férfi az IdeHaza Iskolaszövetkezetet. A vádiratban az áll, hogy M. a Human Operator Zrt. témavezetője, majd az IdeHaza Iskolaszövetkezet elnöke volt. Ennek kapcsán a megrendelőkkel való kapcsolattartáson túl valamennyi szövetkezet esetében a szövetkezet nevében történő toborzás irányításával, a szövetkezethez történő  felvételiztetésben való közreműködéssel, a munkavégzés ellenőrzésével, a jelenléti ívek összegzésével és a bérelőkészítéssel összefüggésben végzett tevékenységével működött közre a rendszer működtetésében. Eljárt, intézkedett a többi szövetkezet nevében is, és teljes egészében tisztában volt a bűnszervezettel és annak céljaival.

M. Zoltán azoknak a névsorában is szerepel a vádiratban, akik készpénzeket vettek át. A vád szerint M. az egész bűnszervezet működéséhez segítséget nyújtott. Ha visszamegyünk az időben, M. Zoltánt Czeglédy múltjában is megtaláljuk. Bár a politikus korábbi büntetőügyeiben nem volt nevesítve, a Google még őrzi azokat a cikkeket, nyilatkozatokat, amikor a Rébusz nevében szólalt meg. Ez volt Czeglédy első iskolaszövetkezete, amit az első bukta és az első büntetőeljárás után Rébusz 2.0 változatban, Orlay néven vitt tovább.

Czeglédy Csabát a Rébusz-ügyben első fokon még Szombathelyen 2 évre felfüggesztett 8 havi börtönre, illetve 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték, összesen 8 millió forint értékű adócsalás és több rendbeli okirat-hamisítás miatt, amit másodfokon a Veszprémi Törvényszék 1 év 4 hónapra felfüggesztett börtönbüntetésre súlyosított – de mindezt majd egy későbbi cikkben idézzük fel részletesen.

Most mindössze arra kívántunk rámutatni, hogy Czeglédy és M. Zoltán már akkor, 2010 előtt is együtt dolgoztak. Sőt, mi több… A PestiSrácok.hu 2020 szeptemberében talált rá egy új szombathelyi központú munkaerő-közvetítő cégre, amelyben jelen ügy két vádlottja, Czeglédy két régi munkatársa, köztük M. Zoltán is újra aktívan jelen van. Erről készült riportunkat ITT nézhetik meg.

De nemcsak M. Zoltán tehet vallomást a csütörtöki napon, mert időközben az ötödrendű vádlott T.-né S. Szilvia és a tizennegyedrendű B. Klaudia, a Human Operator két volt munkatársa is jelezte, hogy vallomást kíván tenni. Két írásos vádlotti vallomás is beérkezett: Czeglédy pénzügyese, a harmadrendű T. Andrea és a tizedrendű K. Árpád is írásban küldte meg a vallomását. Mindketten mindent tagadnak.

A csütörtöki tárgyalásról a PestiSrácok.hu élőben, a Pesti TV az esti Pesti Riporter című műsorban tudósít.

Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán
Forrás: pestisracok.hu

közösség

további frisss

lap tetejére