Újabb sikert ünnepelhetett a Hali-tábor

frisss - fotó:vaol.hu • 2020. március 01., vasárnap •
A szombathelyiek első félidei meggyőző játéka is elég volt most a győzelemhez, ami azt jelenti, hogy már csak 1 pontra van a Mátyus-legénység a bentmaradást jelentő 17. helytől.
Újabb sikert ünnepelhetett a Hali-tábor

1. Félidő
Alig, hogy elkezdődött a találkozó máris veszélyeztetett a Dorog és kis híján a vezetést is megszerezte. 7. perc, az első igazi Hali-villanás, ám a középre tartó lövést gond nélkül ölelte magához a vendégek szombathelyi nevelésű portása, Mursits Roland. 4 perccel később egy rendkívül pofás támadás végén a sérülése után visszatért Medgyes került kihagyhatatlant ziccerbe, lövése a hosszú alsóban kötött ki - 1:0 ezzel a Haladásnak! A kezdeti lendület alább hagyott az első fél óra végére. A támadások sorra elhaltak mindkét oldalon, inkább a védősorok játszották a főszerepet, akiknek tagjai kellő hatékonysággal látták el feladatukat. A szombathelyiek többnyire a szélekről próbáltak a dorogi védők mögé kerülni, kevés sikerrel. Egy ilyen akció végén adott középre Tóth-Gábor a 39. percben de az utolsó pillanatban szögletre mentett a dorogi alakulat. 43. perc: ezúttal a bal szélről próbálkozott a Hali, a középre adott labdát Deve csúsztatta fejjel kapura, Mursits azonban a helyén volt. Az állás szünetig már nem változott, 1 gólos hazai előnnyel zárult tehát az első etap.

2. Félidő
20 perc kellett, mire ismét bemelegedtek a csapatok, pontosabban a dorogiak, mert rövid időn belül 2 nagyobb helyzetük is volt: előbb egy ígéretes szögletet vágott csúnyán kapu fölé Dlusztus, majd a csereként beállt Paudits ziccerét fogta Verpecz. Beszorult a Hali, ezekben a percekben egyértelműen a vendégek uralták a játékot. 73. perc: a hangosbemondó tájékoztatása szerint 1709 szurkoló volt kíváncsi a Halira ezen a vasárnapon. Azonban hiába a halisták minden igyekezete, meg sem közelítette első félidei önmagát a Szombathely. 82. perc: a második játékrész addigi legnagyobb Hali-helyzetét jegyezhettük fel, de Szekér mintegy 17 méterről jócskán kaput tévesztett. Ezenkívül már nem történt érdemleges a pályán, kínkeserves lett a második félidő, de a lényeg az újabb 3 pont, szép volt fiúk! A végeredmény tehát: Haladás - Dorog 1:0.

Németh Szabolcs, a Dorog vezetőedzője: Két egyforma csapat találkozott egymással, tipikus X-es meccs volt, amit egy gól elődöntött. Hiába a második félidei mezőnyfölényünk, nem tudtuk gólra váltani. A Haladás fiataljait jól ismerem, hisz edzettem őket és bajnokságot is nyertünk együtt, szépen fejlődnek.

Mátyus János, a Haladás vezetőedzője: Gyakorlatilag 2 hasonló csapat találkozott egymással. Nem ez volt a Haladás történetének legszebb mérkőzése, de az biztos, hogy most a legfontosabb. Ezt mondtam az elejétől kezdve, hogy meg kell tanulnunk nyerni. Az első percben óriási szerencsénk volt, de aztán megérdemelten szereztünk vezetést. Onnantól fogva egy volt a lényeg, hogy ezt a meccset, ha szépen, ha csúnyán, de behúzzuk. Sikerült, büszke vagyok a csapatra.

közösség

további frisss

lap tetejére