Új üzletek a láthatáron - Válság ide vagy oda, nem engedtek a szombathelyiek a shoppingolásból tavaly

Haitzmann Ágnes • 2023. január 30., hétfő •
Nem a ruhán és a műszaki cikkeken spóroltak tavaly a szombathelyi és vasi emberek, sőt a decembert még jól meg is nyomtuk, ami a költekezést illeti - ez derül ki a Family Center üzleteinek 2022-es kiskereskedelmi adataiból. Az áruházigazgató elárulta, hogy a kiemelkedően jó széria még őket is meglepte, de Farkas Richárdtól mást is megtudtunk.
Új üzletek a láthatáron - Válság ide vagy oda, nem engedtek a szombathelyiek a shoppingolásból tavaly

Tavaly nyáron nagyon rossz kilátásokkal vágtak neki a második félévnek a kiskereskedők. Mennyire igazolódtak be a félelmek?

Azt kell mondanom, hogy 2022-ben meglepően jó eredmények születtek az üzleteinkben. Amitől tartottunk, hogy az infláció és a rezsiköltségek emelkedése miatt csökken a vásárlói kedv, nem igazolódott be. Novemberben egy csekély, 1-2 százaléknyi visszaesés ugyan érezhető volt, de

a december 2019-es fölötti látogatószámot hozott a szombathelyi Family Centerben.

Az üzletek forgalmi mutatói szintén jók, a statisztikából kiderült, hogy a számolt vásárlói kosár értéke arányosan növekedett az inflációval.

Mondhatjuk, hogy ez a kereskedők számára is meglepő volt?

Igen, abszolút. Tartottunk attól, hogy valahol spórolni fognak az emberek.

Arra számítottunk, hogy ez a divat szegmenst is érinti majd, de nem ez történt,

a lakosság inkább élelmiszerekre és a napi fogyasztási cikkekre költött kevesebbet. Ami pedig a karácsonyi időszakot illeti, ruházatra ugyanannyit költöttek az emberek, mint korábban, sőt a középkategóriás márkák iránt nőtt is a kereslet.

Ezeknek a termékeknek talán nem is emelkedett akkora mértékben az ára, mint az élelmiszereknek.

Így van, fele akkora mértékben drágultak. Januárban látszik egy áremelkedés, de ez sem éri el a 10 százalékot, inkább 5-7 százalékról beszélhetünk.

A karácsonyi ajándékvásárlási hullámmal ugyan számoltunk, de azzal a növekedéssel, ami a teljes decemberre jellemző volt, már nem.

Itt, Nyugat-Dunántúlon és nálunk, a Family Centerben ezt realizáltuk. Emögött természetesen óriási munka van, sokat fektettünk az üzleteink népszerűsítésébe, illetve a megújuló üzleteink bemutatásába, tehát gondoskodtunk róla, hogy az információ eljusson az emberekhez.

A januári forgalom az ilyenkor szokásos számokat produkálja?

Sajnos nem, több okból is nehezen indul az év. Egyrészt a karácsonyi forgalomra tervezett árukészlet kifutott, nincsenek óriási kiárusítási kampányok. Másrészt kicsit kifulladt az érdeklődés a tartós fogyasztási cikkek iránt, a szezon elmúltával tehát kevesebb műszaki cikk fogy. Harmadrészt pedig

túl jó idő volt eddig ahhoz, hogy még téli ruházatra költsenek az emberek.

Elképzelhető, hogy februárban nagyobb lesz rá a kereslet. A január az elmúlt hat évben kifejezetten erős hónapnak számított, a karácsonyra vásárolt utalványokat ilyenkor, a kiárusítások alatt hozzák vissza, de idén a nagy akciók hiányában nem így alakult. Meg kell jegyezni még, hogy decemberben alig kellett fűteni, januárban viszont hidegebbre fordult az idő, úgy vélem,

amiatt is óvatosabban költenek ez emberek az év első hónapjaiban, mert számolnak a nagyobb számlák érkezésével.

Hogyan érinti a Family Center épületének rezsiköltségeit az energiaár-emelkedés?

Szerencsések vagyunk, mert az energiaszolgáltatóval két évre előre szerződtünk, tehát

még idén is a 2021-es áron kapjuk a gázt és a villamos energiát.

Gázzal fűtünk, minden más pedig elektromos árammal működik. 2023-ban az infláció követésén túl nem várható bérletidíj-emelkedés a centerben, bár a piac folyamatosan változik, és ehhez időszakonként nekünk is igazodnunk kell. Azt azonban tudatos munkával és szerződéskötésekkel igyekszünk elérni, hogy a bérlőket ne terhelje túl nagy mértékben a rezsiköltségek növekedése.

Milyen mozgás tapasztalható a kiskereskedők körében?

Folyamatos az érdeklődés olyan nemzetközi és hazai hálózatok részéről, amelyek még nincsenek jelen Szombathelyen. A Family Centert nem hagyta el bérlő az utóbbi időben, csak szerződés járt le egy esetben, és ezt a területet már újra értékesítettük is.

Nincs tehát nagy üresedés az elszálló árak miatt, ahogy arra több helyen számítani lehetett.

Érkeznek új üzletek?

Éppen most nyílt egy új üzlet, egy barber shop,

az év második felében pedig legalább négy új partner érkezése várható,

róluk azonban még nem árulhatok el részleteket.


 

közösség

további frisss

lap tetejére