Új intézkedéseket hozott a Belügyminisztérium az iskolákra vonatkozóan

• 2022. szeptember 16., péntek •
Új intézkedéseket kell betartani az iskolában a fertőzés féken tartása érdekében – erről tájékoztatta levélben az intézményeket a Belügyminisztérium.
Új intézkedéseket hozott a Belügyminisztérium az iskolákra vonatkozóan

Az enyhített intézkedések értelmében már nem kell karanténba menniük az igazolt fertőzöttek tünetmentes kontaktjainak. Számukra öt napig tartó maszkviselést írnak elő, attól függetlenül, hogy kaptak-e oltást, vagy sem. Karanténba csak annak kell mennie, akinek pozitív a tesztje. Ebben az esetben pedig hét nap után térhet vissza az iskolába, ekkortól már gyógyultnak számít.

Ha a karantén negyedik napján már nincs láza, és a tesztje is negatív, akkor már az ötödik napon mehet iskolába a tanuló – közölte a Belügyminisztérium az iskolákkal.

Zalay Szabolcs, a pécsi Leöwey Klára gimnázium igazgatója szerint ez azért jó intézkedés, mert így nem kerülnek egész osztályok karanténba, és zavartalanul folyhat a tanítás.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az RTL-nek elmondta, hogy saját praxisában azt tapasztalja, szeptember óta nőtt a náthás tünetekkel küzdő gyerekek száma. Elmondása szerint ugyan naponta több koronavírusos is akad, de a többségük inkább csecsemőkorú.

Jelenleg 29 gyereket ápolnak kórházban koronavírus-fertőzéssel, az 5 és 17 év közötti korosztálynak a harmada kapott védőoltást.

(Borítókép:  Koszticsák Szilárd / MTI)
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére