Tisza-parti vendégjáték

• 2021. május 04., kedd •
Kedden 18 órakor a bajnoki elődöntő második mérkőzésén Szegeden lép pályára a Falco-Vulcano Energia KC kosárlabdacsapata. A szombathelyiek az első összecsapást 109–81-re nyerték meg az Aréna Savariában, így 1–0-ra vezetnek a három győzelemig tartó párharcban.
Tisza-parti vendégjáték

Egy kisebb szombathelyi kontingens vár ma a sárga-fekete kosarasokra, ugyanis a Tisza-parti együttest erősíti a vasiak korábbi játékosa, Darrin Govens, valamint az egykori sikeredző, Szrecsko Szekulovics is. Így egyértelmű, hogy

A MAI ÖSSZECSAPÁSON (IS) KOMOLY SZEREPET JÁTSZIK MAJD A NAGY TÉT MELLETT A PRESZTÍZS. 

A papírforma viszont egyértelműen Falco-sikert sejtet, ugyanis ebben a szezonban Gasper Okorn mester legénysége már háromszor is legyőzte aktuális ellenfelét. Az alapszakaszban 95–93 és 83–71 volt a szombathelyiek javára, míg 

AZ ELSŐ ELŐDÖNTŐ 28 PONTOS VASI GYŐZELEMMEL ZÁRULT. 

A sárga-feketék semmit sem akarnak a véletlenre bízni, ezért már hétfőn útra keltek, és az éjszakát már Szegeden töltötték. Az viszont esetleg gondot okozhat, hogy rövidült a rotáció, mivel 

DE’QUON LAKE TÉRDMŰTÉTEN ESETT ÁT, ÉS EBBEN A SZEZONBAN MÁR NEM LÉPHET PÁLYÁRA. 

A másik ágon a Szolnoki Olaj vezet 1–0-ra a DEAC ellen, köszönhetően az első meccsen aratott 80–65-ös győzelmének. A két csapat ma 18 órakor Debrecenben folytatja a páros csatáját. 

Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

közösség

további frisss

lap tetejére