Tiltakoznak Dolly fellépése ellen az állatvédők, nem csitul a botrány

origo.hu • 2023. május 29., hétfő •
Botrányba keveredett az énekesnő egykori menedzsere: egy kutya szaporítótelepet találtak nála. Az ügyben megindult a nyomozás, az állatvédők már az énekesnő fellépéséből sem kérnek.
Tiltakoznak Dolly fellépése ellen az állatvédők, nem csitul a botrány

Dolly nemrég jelentette be, másfél év múlva visszavonul. 43 színpadon töltött év után az EMeRTon-díjas magyar énekesnő úgy döntött, eljött az ideje a pihenésnek. Nem megy olyan könnyedén azonban ez az utolsó időszak, Dolly - egyik munkatársa miatt - egy botrány kellős közepén találta magát éppen azután, hogy bejelentette visszavonulását - írja az origo.hu.

A tegnapi napon megdöbbenéssel és mélységes felháborodással szembesültem arról, hogy az egyik kollegám álltatartási botrányba keveredett.
Amikor ez esetről értesültem, azonnal a helyszínre siettem, hogy tájékozódjak és próbáljak segíteni. Így sikerült kilenc kutyát elhoznom a helyszínről.

Ők nálam vannak megfelelő körülmények között, melyet a mai napon a hatóság ellenőrzött is.

Tegnap, a helyszínen fogadott látvány és körülmények számomra is elfogadhatatlanok és elítélendők" – írta közleményében Dolly, aki arra kérte zenész kollégáit, fogjanak össze. Az énekesnő úgy fogalmazott, nem tudta, hogy az illető ilyen rossz körülmények között tartja az állatokat. Mint írta, megszünteti a kollégával a közös munkát. Némedi Edina, az Állatmentő Szolgálat Alapítvány munkatársa soha életében nem látott még olyat, mint Dolly munkatársánál.

Az, amit Gyöngyösön tapasztaltam, minden eddiginél durvább állatkínzás volt, pedig láttam már egy-két extrém esetet.

Számunkra azután derült ki, hogy Dolly korábban a helyszínen járt és elvitt kutyákat, hogy délután a helyszínre érkeztünk és rendőri intézkedés mellett megkezdtük az állatok mentését és szakszerű ellátását. Az a helyzet, hogy az énekesnő ezzel a lépésével kivonta az eljárás alól az általa elvitt kutyákat, ezért tettünk feljelentést a rendőrségen. Fontos tudni, hogy időközben a mentett kutyák orvosi vizsgálata megtörtént és kiderült, hogy a kolónia egy emberre is veszélyes vírussal fertőzött. Sajnos a Dolly által elvitt kutyák állapota senki előtt nem ismert és ez bizony komoly probléma. Ki lehet jelenteni, hogy hatalmasat hibázott, amikor elvitte őket a tetthelyről" – mondta az állatvédő a Ripostnak. 

A lap megkereste Dollyt is, aki azóta már máshogy próbál segíteni az állatokon. 

A történtek miatti döbbenet és szomorúság mellett fantasztikus érzés, hogy az alig pár órája közzétett felhívásra, melyben a zenésztársadalom, a zenészkollégák segítségét kértem az általam menteni kívánt kutyák elhelyezésében, máris megindultak a telefonok és többen is jelezték, hogy örömmel próbálnak segíteni, megfelelő helyet, gazdit találni a kutyusoknak.

Viszont jómagam azt gondolom, és ezt tartom a legjobb és leggyorsabb megoldásnak, ha az állatvédők, az ezzel foglalkozó szervezetek és egyesületek segítenének, hogy a nálam lévő, szerencsére most már jó helyen és biztonságban levő állatok végleges lakóhelyet találjanak. Ezt tartom a jelenlegi leghatékonyabb megoldásnak, ha átadom őket! Ez a példa még inkább tanulságul szolgál és rámutat arra, hogy

jobban oda kell figyelnünk nem csak egymásra, hanem környezetünkre, az állatokra és komolyan venni az ezzel járó feladatokat, felelősséget"

– nyilatkozta Dolly. Az állatvédők azonban ezek után sem nyugodtak meg, kérik a kápolnai polgármestert, mondja le a zenész falunapokon való fellépését.

Valóban kérjük és elvárjuk Kápolna polgármesterétől, hogy ne fizessen közpénzt és ne vállaljon közösséget egy olyan énekessel, aki minden bizonnyal tudott, vélhetően elősegített, és

eltitkolt egy brutális horrortanyára emlékeztető szaporítótelep működéséről, amelyből vélhetően folyamatos anyagi haszna volt

– mondta Kapin Ricsi, a Szurkolók az állatokért mozgalom vezetője, erről a Blikk számolt be.

Kép: Facebook

közösség

további frisss

lap tetejére