Térdre angol? Talpra magyar!

hv • 2021. szeptember 02., csütörtök •
A ma esti, Magyarország - Anglia labdarúgó vb - selejtező előtt a britek fontosnak tartották jelezni, hogy a mérkőzés kezdete előtt térdelni fognak. Az eredetileg tiltakozási formának indult mozdulat mára már másféle értelmezéseket is kapott. Akik pedig nem térdelnek le, azok pedig lassan és igazságtalanul érzéketlennek, sőt egyesek szerint rasszistának tűnnek. Nagyon nincs ez így jól!
Térdre angol? Talpra magyar!

De honnan ered ez a közbeszédbe is bekerült féltérdre ereszkedés, s miért csinálják a világ politikusai, sportolói? Ritkaság, hogy, egy demonstrációnak ennyire egységes testi jelképe legyen, amely mélyen megosztja a társadalmat, sőt a nemzeteket is.

Elindul a lavina…

A történet idestova éppen 5 éve, 2016. szeptemberében kezdődött. Ekkor a San Francisco 49ers amerikaifutball csapatában játszó  Colin Kaepernick irányító a rasszizmus és az afroamerikaiak elleni rendőri erőszak ellen úgy tiltakozott, hogy egy meccsen féltérdre ereszkedett a nemzeti himnusz alatt.
Cselekedete váratlanul nagy felháborodást váltott ki, amire persze egyből rárepült a politika. George Floyd 2020-as halála után már új jelentőséget kapott. Ekkortól az abból új erőre kapó erőszakos, Black Lives Matter (BLM) mozgalom támogatásának is szólt. Azután hamarosan nemcsak a tengerentúlon ereszkedtek féltérdre, a gesztus, a rasszizmus elleni küzdelem nemzetközi jelképe lett, igaz nem minden csapatnál.

Kaepernic balról


Alighanem kisebb hatása lett volna Kaepernick tettének, ha nem az Egyesült Államokban különösen fontos nemzeti szimbólumnak számító himnusz alatt „mutatja be”. Valószínűleg maga sem gondolta volna, mekkora vihart gerjeszt tette.

Mint említettük, a gesztus, mint valami fertőző vírus átterjedt Európára, azon belül is elsősorban a futballmeccsek világába. A rasszizmus elleni kiállás elsőként Angliában jelent meg, ahol van hagyománya a szélsőjobb elleni harcnak: tavaly a Derby County - Millwall meccs előtt ereszkedtek le
a játékosok – ahol ki is fütyülték őket, később a válogatott meccseken is megjelent a gesztus.

Kelet- és Közép-Európa nem térdel le

A nemrég lezajlott Európa-bajnokságon jó néhány válogatott gyakorolta a gesztust. Kifejezetten a térdelés ellen volt - Spanyolország mellett - a teljes keleti blokk: mellettünk Horvátország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Oroszország és Ukrajna is elutasította a térdelést. A Lengyel Labdarúgó Szövetség elnöke, az egykori világklasszis labdarúgó, Zbigniew Boniek minden ehhez hasonló gesztust ellenez a pályán, a Magyar Labdarúgó Szövetség pedig a FIFA és az UEFA szabályaira hivatkozva utasították el a térdelést, tesszük hozzá nagyon helyesen! Amíg néhány Eb-ellenfelünk térdelt - a szurkolók pfújolása közepette- addig a magyar játékosok mezük karján lévő UEFA-logóval ellátott "RESPECT" azaz "tisztelet" feliratra mutattak.

Magyar válogatott "RESPECT"


Jól látszik tehát, hogy az öreg kontinens távolról sem egységes a szimbólummal kapcsolatban, és most nemcsak a közép-kelet-európaiak ellenkezésére kell gondolni. Már az angol bajnoki meccseken is hallatszott pfújolás a nézőtérről, ahogy az Anglia-Ausztria Eb-felkészülési mérkőzésen is. Igaz, ennek ellenére a Románia ellen továbbra folytatták meccs előtti letérdelést és csatlakoztak hozzájuk a románok is…( Ha pikírtek akarnánk lenni,akkor halkan megkérdeznénk: Csak nem Erdély elcsatolás miatt?)

Még a színesbőrű játékos sem helyesli

Pedig közben, ma esti ellenfelünk Anglia otthonában is változott a helyzet. Az angol másodosztályú, egykori BEK-győztes gárda, a Nottingham Forest játékosa, Lyle Taylor kijelentette: nem hajlandó letérdelni, mivel a BLM- mozgalma, - amelyért szintén szolidarítást vállaltak a térdelők - egyszerűen egy marxista csoportnak tartja. A sztori pikantériája, hogy, hogy Taylor maga is színes bőrű… A londoni Crystal Palace futballistája, Wilfred Zaha, szerint pedig térdelni egyszerűen megalázó, és a focistáknak inkább ki kéne húzniuk magukat a rasszizmus ellen.


Taylor szerint a BLM egy marxista csoport


Így vagy úgy, de magyar csapat játékosai ma este sem fognak térdelni. Egyszerűen „csak” követik a nemzetközi szövetség szabályit és normáit. Igyekeznek, mint eddig is, mindenkinek megadni a tiszteletet – legyen szó ellenfélről, szurkolóról vagy bárki másról. Petőfivel szólva: Talpra magyar! Mutassuk meg a pályán – sportszerű kertek között -, hogy a friss Eb-ezüstérmes, háromoroszlánosokat, jó játékkal térdre lehet kényszeríteni!

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére