Szombathelyi színészekkel készül filmsorozat Boldog Brenner Jánosról

• 2022. január 27., csütörtök •
Szilágyi Andor jegyzi a forgatókönyvet, rendezője és producere is a tévéfilmsorozatnak, amelyben a szombathelyi és zalaegerszegi színház színművészei is közreműködhetnek. A forgatás tavasszal kezdődik, a részletekről Szentgotthárdon írtak alá együttműködési megállapodást. A bemutató még idén várható.
Szombathelyi színészekkel készül filmsorozat Boldog Brenner Jánosról

A szentgotthárdi önkormányzat sajtóközleménye szerint tavaly ősszel kereste meg Szentgotthárd Város Önkormányzatát Szilágyi Andor rendező és Rozsnyay Károly line producer azzal, hogy egy hétrészes tévéfilmsorozatot szeretnének készíteni Boldog Brenner János életéről „Legyetek szeretettel" címmel. A forgatás jelentős részét az eredeti helyszíneken, Szentgotthárdon és környékén tervezik. A forgatás több hónapon keresztül tart majd idén tavasszal, számos érintett, együttműködő fél és helyszín bevonásával. Annak érdekében, hogy a munkálatok gördülékenyen haladhassanak, az önkormányzat és a filmet készítő BBJ Film Productions Kft. együttműködési megállapodást kötött egymással a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Refektóriumában.

Huszár Gábor polgármester köszöntőjében elmondta, minden szentgotthárdi számára fontos, hogy Brenner János története sokakhoz elérjen. A most készülő tévéfilmsorozat egy újabb darabja lehet annak a munkának, amelyet Brenner atya emlékének ápolása érdekében végez a város, és jelentőségteljes dolog, hogy Szentgotthárd országosan is a köztudatba kerülhet azáltal, hogy a helyszínek nagy hányadát adja a település és a térség. Hangsúlyozta, hogy Boldog Brenner János emlékét őrizni kell és ez nem másnak a feladata, mint annak a közösségnek, ahová Ő tartozott.



Bodorkós Imre atya, Szentgotthárd plébánosa is üdvözölte a kezdeményezést, Dr. Székely János megyéspüspök úr szavait tolmácsolva elmondta, a Szombathelyi Egyházmegye elkötelezett Boldog Brenner János emlékének, élettörténetének ápolása, megismertetése tekintetében. Elmondta, épp a minap találta meg azt a szertartáskönyvet, amelyben Kozma Ferenc atya bejegyzése szerepelt Brenner János halála kapcsán. Ebből kiderül, hogy ezt a könyvet vitte magával a káplán a gyilkosság éjszakáján, ott is találták meg, közvetlenül a holttest mellett. Kovács Sándor püspök úr szavait is felidézte a kiadványból, aki azt mondta Brenner Jánosról, hogy „Élete példakép, halála ábeli áldozat volt.”

Besenczi Árpád, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója az együttműködés kapcsán aláhúzta, köszönetet kell mondani egyrészt azért, hogy ez a téma középpontba kerülhet, másrészt pedig azért, hogy vidéki színházak és művészeik, ennek keretében a szombathelyi és zalaegerszegi színház színművészei is közreműködhetnek benne.   
Szabó Tibor, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója is örömét fejezte ki a produkció kapcsán, hiszen jó néhány szombathelyi színész is közreműködhet a produkcióban, illetve a Brenner Jánost alakító Jámbor Nándor is a Weöres Sándor Színház társulatát erősíti. Elmondta, nehéz feladat lesz a járványhelyzetben a színházi és a filmes munkákat összehangolni, de egy célért dolgoznak, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a munka gördülékenyen folyhasson.

Jámbor Nándor színművész, akit Brenner atyaként láthatunk majd a képernyőn, elmondta, sokat jelent számára ez a szerep, és fontosnak tarja, hogy a jelenlegi helyzetben meghalljuk ennek az élettörténetnek az üzenetét, hogy merjünk bátrak lenni, ne veszítsük el életkedvünket, és „legyünk szeretettel”.

Szilágyi Andor jegyzi a forgatókönyvet, rendezője és producere is a tévéfilmsorozatnak. Megszólalásában kiemelte, hosszú előkészítő munka eredménye az, hogy most hozzáláthatnak a forgatáshoz. Átadta a szót Bill Chamberalin úrnak, aki producerként a tévéfilmsorozat nemzetközi megismertetésben segíti majd a stábot. Bill Chamberlain elmondta, angol nyelven láthatják majd a produkciót Európában, fontos, hogy a figyelem középpontjába kerüljön ez a történet. 
Huszár Gábor polgármester és Szilágyi Andor, a tévéfilmsorozat rendezője aláírták az együttműködési megállapodást, amely biztosítja a közös munka kereteit, részletezi az együttműködés menetét és körülményeit, egyebek közt kitér arra, hogy az önkormányzat a tulajdonában álló helyszíneket, ingatlanokat térítésmentesen biztosítja a produkció számára.

A forgatás február közepén indul, és várhatóan május elején ér majd véget, a tévéfilmsorozatot még idén bemutatják.

Fotók: Pap Eszter

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére