SZOMBATHELYI ADVENT A VÁSÁROZÓK SZEMÉVEL

hv • 2021. november 26., péntek •
A hétvégén lesz Advent első vasárnapja. A karácsonyt megelőző készülődési időszak régi kísérői a világszerte megrendezett adventi vásárok. A - koronavírus miatti - két évnyi kényszerű kihagyás után Szombathely főterén is állnak a pavilonok, sőt az árusok már a múlt hét óta kínálják portékáikat. Ezúttal őket kérdeztük, hogy milyennek találják az itteni vásárt illetve mik a várakozásaik.
SZOMBATHELYI ADVENT A VÁSÁROZÓK SZEMÉVEL

A szekszárdi Fekete Borpince évek óta közkedvelt színfoltja a vásárnak Tóth Gergely eladót kérdeztük eddigi tapasztalataikról.

-  Az itteni vásár szerintem országos szinten a TOP 5-ben van. Mondom ezt úgy, hogy voltunk Szegeden, Győrben, Budapesten. Ilyen szinten kiépített és jól megszervezett vásár kevés van. Jók a programok, a koncertek, sok a vidékről betérő vásárló. Ahol pedig minőségi termékeket adnak, oda szívesen visszatérnek a vendégek, természetesen erre törekszünk mi is.

-  Sokkal szebb a szombathelyi, mint a győri vásár. Több és jobb a program is – ezt már Molnár Bálint mondja, aki a Rába-parti városból érkezett karácsonyi díszes és személyre szóló tárgyakból álló kínálatával. - Nem véletlenül tértünk vissza két év után. Elégedettek vagyunk az érdeklődéssel, s az is jó, hogy egy héttel korábban nyithattunk. Azt is tapasztaljuk, hogy a hétvégén, amikor sok a program, akkor a vásárlók száma is megsokszorozódik.

Immáron huszadszor vagyunk jelen áruinkkal a szombathelyi vásáron - ad betekintést egy budapesti cég szombathelyi alkalmazottja, Mészáros Polly. – Szerencsére a COVID – járvány hatásait egyelőre itt nem érzékeljük. Női és férfi sapkákat, téli kiegészítőket, karácsonyi ruhaneműket, gyermek rugdalózókat kínálunk. Sok a program is, nálunk azonban ez nem befolyásolja a vásárlók érdeklődését, mert az szerencsére folyamatos. 

A Tiroli Ház osztrák-német specialitásokkal, így Leberkäsével (fűszeres, ízletes húskenyérrel) valamint gulyással, forró csokoládéval várja a vásárlásban megfáradt vendégeket. A szombathelyi Balogh Máté Ausztriában üzemeltet éttermet, s az idén negyedszer van jelen a Fő téren is. – Régi ötletemet valósítom most meg, amikor néhány valóban eredeti osztrák terméket ismertetek meg a szombathelyiekkel. Szerencsére fogékonyak a vendégek, nagy az érdeklődés. Én magam pedig szeretem a vásári forgatagot, sok régi, kedves ismerőssel találkozom és számos új ismeretségre is szert teszek. Szombathelyiként különösen szívügyem ez a rendezvény. Bár a vírusjárvány miatt némileg szűkültek a lehetőségek, úgy vélem, hogy a szervezők mindent megtettek azért, hogy mindenki számára sikeres legyen az adventi vásár.

A szomszédos Nemesbődről érkezett Oláh Gábor és neje. – Ez az első alkalom, hogy kijöttünk a szombathelyi vásárba. Valódi, klasszikus nyújtott réteseket sütünk otthon számos, környékbeli rendezvényre. Miután őstermelők is vagyunk, így  a magunk termelte gyümölcsöket használjuk fel a finomságok elkészítésekor.  A járókelők 15-féle rétesből válogathatnak kedvükre. Ami a vásári hangulatot illeti, arról elmondható, hogy napról napra növekszik. A délelőttök kicsit csendesebbek, a hétvégén viszont megugrik a forgalom. Szerencsére sokan ismernek minket, sok a visszatérő vásárló, az újakat pedig remélhetőleg megnyerjük magunknak réteseinkkel.   


 

közösség

további frisss

lap tetejére