Szombathelyen is hódítanak a repülő nyilak

Horváth Vilmos • 2022. január 21., péntek •
Nemrég ért véget a százmilliók által követett darts világbajnokság. Ki hinné, hogy - a kortól és nemtől függetlenül népszerű – sportág sokszáz éves múltra tekinthet vissza. Egy legenda szerint, pár száz évvel ezelőtt egy átfázott angol íjász elhatározta, hogy kellemes módot választ a gyakorlásra a téli hónapokban. Letette íját, levágott a nyílvesszőjéből egy darabot és elvonult a közeli pub kellemes melegébe. Itt pedig úgy fejlesztette tudását, hogy a lerövidített nyílvesszőket a falra akasztott farönk szeletbe dobálta. Hamarosan egy őt figyelő másik íjász megpróbált nála jobb eredményt elérni és ezzel megszületett egy új sport, a darts.
Szombathelyen is hódítanak a repülő nyilak

Az egykori kocsmai játék hamar népszerűvé vált, 1924-ben pedig megalakult az első brit nemzeti darts szövetség. Ma már milliók űzik kedvtelésből világszerte, az utóbbi évtizedekben pedig a nagy versenyek tv-s közvetítése révén hihetetlen népszerűségre tett szert. 

Természetesen a repkedő nyilak Szombathelyen is jelen vannak. Mintegy 30 éve számos szombathelyi kocsmában, pubban, vendéglátóhelyen lehet játszani. Az 1999-ben alapított Szombathelyi Darts Club SE pedig a versenyszerűen sportágat űzőknek ad helyet és lehetőséget. Csóka Andrással, az egyesület elnökével beszélgettünk.

Elnök Úr! Kérem, ossza meg olvasóinkkal, hogy hogyan indult el Szombathelyen a versenyszerű dartsozás?

Mint máshol, úgy itt is a kocsmákból indult ki a 90-es évek elején. Hamar nagy népszerűségre tett szert, s ezért pár ember úgy gondolta, hogy nemcsak unaloműzőként, hanem szervezett keretek között is érdemes lenne dartsozni és létrehoztak egy egyesületet. Kicsit döcögős volt az indulás, több kisebb-nagyobb változás után igazából 2017-től beszélhetünk komolyan folyó munkáról. Ekkor indult meg a fejődés, előbb csak középkorúak voltak a klubunkban, de hamar jöttek a fiatalok is. Ma - örömmel jelenthetem, hogy hetven igazolt tagunk van, de mások is lejárnak az edzésekre.

A dartsot jellemzően férfiak játszák. Önöknél vannak hölgyek is?

Igen, bár az arány erőteljesen a férfiak dominanciáját mutatja: kb. 10 % a nők aránya.

Kiből lehet jó dartsjátékos?

Nem árt, ha valakinek van egyfajta alapügyessége, de sokkal lényegesebb az elhivatottság. Nem csak a sok technikai gyakorlás és a jó állóképesség a fontos, hanem a mentális felkészültség is. Egy verseny alatt ugyanis számolni kell, az ellenfélre figyelni, sőt a taktikát a mindenkori játékszituációkhoz alakítani. 

Hogyan kell elképzelni egy edzést?

Sok-sok táblára dobással, valamint különféle szituációk gyakorlásával. Amikor tízen-húszan vagyunk, akkor egymásnak is tudunk tanácsokat adni, akár a dobás technikájára, akár a megfelelő nyilak kiválasztását illetően.

Hol jegyzik most a Szombathelyi Darts Club versenyzőit hazai szinten?

Több versenysorozat is fut. Ezek közül a Magyar Darts Liga az, amelynek keretein belül kéthetente vannak regionális mérkőzéseink. Innen lehet eljutni egy pontrendszer alapján az országos döntőbe. Emellett vannak saját szervezésű versenyeink is, valamint a Magyar Darts Szövetség által szervezett egyéni és csapatbajnoki sorozat. Tavaly három országos csapatbajnoki címet is szereztünk, ami egészen egyedülálló siker a magyar dartssport történetében.

Önökön kívül a megyében másutt is űzik versenyszerűen a dartsot?

Igen, Körmenden, Vasváron és Jákon. A körmendiekkel egy régiós versenysorozatban is szerepelünk.

Gondolom, hogy a sikerek sok amatőrt is a versenyzés felé fordíthatnak. Ha valaki szeretne Önökhöz bejelentkezni hogyan és hol teheti meg?

Immáron két éve a Haladás Sportkomplexum az otthonunk, ahol méltó körülmények között - egyszerre 10 táblán - készülhetünk és versenyezhetünk. Aki tehetséget és kedvet érez ez a csodálatos sport iránt – és ez a hölgyeknek is szól – bátran jöjjön, akár fiatal, akár középkorú. Régóta dédelgetett tervünk, hogy a mozgáskorlátozottak számára is edzéslehetőséget tudjunk biztosítani. Így meg tudnánk teremteni a paradarts feltételeit is. Mindenkit érdeklődőt szeretetettel várunk a Haladás Sportkomplexumban a keddi és csütörtöki edzésnapokon este 17 órától!  

közösség

további frisss

lap tetejére