Szombathely "megúszta" jégkásával

Facebook • 2018. június 12., kedd •
Úgy tűnik most már minden délután fel kell készülnünk egy kis zuhéra. Ezúttal szerencsénk volt, Szombathelytől mintegy 75 kilométerre, Devecserben ekkora jég hullott.
Szombathely megúszta jégkásával

Nagycenk és Pereszteg környékén 1300 fogyasztónál okozott áramkimaradást a keddi vihar. A szupercella erejét mutatja, hogy 150 kilométer/órás széllel érkezett és negyedóra alatt végigvonult a településeken, nagy károkat okozva a családi házak tetőszerkezetben – hangzott el a közmédia helyszíni tudósításában. Cákon az egyik Fő utcai ház 50 négyzetméteres garázsából kellett kiszivattyúzni a mintegy félméteres vizet. A kőszegszerdahelyi és a kőszegdoroszlói önkéntesek és a kőszegi önkormányzati tűzoltó-parancsnokság egysége is a helyszínre vonult – tudatta Balogh Eszter, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

 

Sok munkát adott a tűzoltóknak az ország nyugati részén a keddi vihar két hulláma. Vas megyében este nyolc óra után mintegy húsz perc alatt alatt hét bejelentés érkezett a megyei műveletirányítási ügyeletre a mostoha időjárás okozta károk miatt. Főleg az ingatlanokba befolyt víz eltávolítása céljából riasztották az egységeket Cákon, Kőszegen, Vasváron, Őriszentpéteren és Halogyon, Csényén pedig egy kidőlt fa zárt el egy utat. A Veszprém megyei Márkón több családi házat is veszélyeztetett a nagy mennyiségű esővíz, Devecserben megrongálta néhány családi ház tetejét a jégeső, míg Ajkán felborított egy buszmegállót az erős szél.

közösség

további frisss

lap tetejére