Szombathely-Kőszeg: Rövid, de fontos vasútvonalat újítanak fel több mint 3 milliárd forintból

há • 2021. június 02., szerda •
Megkezdődött a Szombathely és Kőszeg közötti 17 kilométeres vasútszakasz felújítása: korszerűsítik a kőszegi állomást és hét másik megállóhelyet, de pályavasúti munkálatok is zajlanak majd. A kőszegi ünnepélyes projektindító apropót adott arra is, hogy a most kezdődő rekonstrukció mellett Vas megye más közúti és vasúti beruházásairól is szó essen.
Szombathely-Kőszeg: Rövid, de fontos vasútvonalat újítanak fel több mint 3 milliárd forintból

A szaktárca képviselője, politikusok és városvezetők, a vasúttársaság és a kivitelező cég vezetése vett részt azon a sajtótájékoztatón, amelyet a kőszegi állomáson tartottak kedden. Kiderült, hogy a több mint 3 milliárd forintos fejlesztés miatt közel három hónapig vonatpótló buszok szállítják majd az utasokat a Szombathely és Kőszeg közötti vasútvonalon, de talán nem bánják ezt a környéken élők, mert régi vágyuk teljesül. Földrajzi elhelyezkedése - a Trianon utáni országhatár és a vasfüggöny közelsége - sokáig csak hátrányára volt a vasi kisvárosnak, Kőszegnek, újabban azonban a térségben folyó és tervezett közúti, vasúti fejlesztések révén előnyt kovácsol belőle.

Mosóczi László, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár ünnepi beszédében kiemelte, hogy idén korábban sosem látott összértékben fejeződhetnek be vasúti fejlesztések.

- Év végéig akár 700 milliárd forintnyi beruházás átadásával válhat még versenyképesebbé a hazai tömegközlekedés

– húzta alá. Mint mondta, a gyors ütemű hálózat- és szolgáltatásfejlesztés révén a vasút a következő években is megőrzi vezető szerepét a hazai közlekedésben. – A pályakorszerűsítésekre mintegy 4000, a járműállomány megújítására akár 2000 milliárd forintot is fordíthatunk az előttünk álló időszakban – tette hozzá. Részletezte a most kezdődő beruházást is:

a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. mintegy 3,2 milliárd forintból lát neki a munkának a Kőszeg és Szombathely közötti szakaszon

ezen a nyáron. A kivitelezés jogát a közbeszerzésen a Homlok Zrt. nyerte el. A tervek szerint 2022 első felében le is zárulhat a beruházás, amely többek között közös peronos vonatátszállási lehetőséget biztosít a kőszegi állomáson. Itt és további hét megállóhelyen kényelmes, magas peronok lesznek, korszerű LED-es térvilágítást alakítanak ki, új utastájékoztató eszközök és fedett kerékpártárolók kapnak helyet. A korszerűsítés ezzel nem ér véget: előkészítés alatt áll már a Szombathely-Kőszeg vasútvonal villamosítása is, erre még az idén kiírhatják a tervezésre vonatkozó közbeszerzést.

A mai nap legalább akkora ünnep a szombathelyieknek, mint a kőszegieknek – kezdte beszédét dr. Hende Csaba. A megyeszékhely és környékének országgyűlési képviselője kihangsúlyozta, hogy

a kormány a vasúttársaság támogatásával sokat tesz a környékbeliek életminőségének javításáért,

de hozzátette, hogy az Európai Unió most megnyíló újjáépítési forrásai is részben a közlekedés „zöldítését” célozzák majd. – Szombathely és Kőszeg között közúton 16 ezer járműegység halad át naponta, ez önmagában indokolja az M9-es kezdő szakaszaként funkcionáló M87-esnek a megépítését. Ez a négysávos gyorsforgalmi út feltételezi a szombathelyi északkeleti körgyűrű kialakítását is, ez valósulhat meg először – jegyezte meg a képviselő. Beszélt még arról: ahogy az M86-os 2016 óta végre Budapesttel jó összeköttetést biztosít Szombathelynek, úgy hamarosan Béccsel is gyorsforgalmi útkapcsolatunk lehet. - Hasonlóan fontos a Szombathely-Egyházasrádóc gyorsforgalmi útszakasz, amelynek előkészítése szintén jól halad.

Mindhárom közútfejlesztési beruházás már biztosra vehető, kormányhatározat szól róla,

így gyakorlatilag a szélrózsa minden irányában gyorsforgalmi útkapcsolattal rendelkezik majd a megyeszékhely – mutatott rá, és végül említést tett az egykori Szombathely-Rohonc vasútvonalról is, amelynek helyreállítására jelenleg nincs esély.

Köszöntőt mondott még Ágh Péter, Észak-Vas megye országgyűlési képviselő is, aki a Kőszeg környéki, és a kisvároson belüli közlekedési fejlesztésekről beszélt. Mint fogalmazott: jelenleg is zajlik a kormány támogatásával egy nagyszabású útfelújítási és parkolóépítési program, amellyel Kőszeg úthálózata 21. századi minőségű lehet.

Kiemelte még a közös munkát dr. Hende Csabával, ugyanis a két körzet egymásra van utalva.

Elhangzott: a vasi kisváros megyén belüli és országhatáron átnyúló, egyre javuló közlekedési kapcsolatai mellett kiemelkedő fontosságú, hogy Kőszeg lehet a jövőben a leendő M9-es autóút nyugati végpontja, ami újabb perspektívákat nyit. Básthy Béla polgármester úgy fogalmazott, Kőszeg város történetében új korszak kezdődhet. Emlékeztetett Trianonra, és arra, hogy az ország megcsonkításakor Kőszeg maga lett a csonkolt végtag, amelynek közlekedése sokáig nem fejlődhetett.

A polgármester köszönetet mondott a térség két országgyűlési képviselőjének, illetve a kormánynak azért, hogy felismerte Kőszeg közlekedése fejlesztésének szükségességét.

közösség

további frisss

lap tetejére