Szombathely jó hely, ez a mi városunk

Szita Róbert - Fotó: szombathely.hu • 2016. június 02., csütörtök •
2004 után újra Szombathely ad otthont a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) közgyűlésének.
Szombathely jó hely, ez a mi városunk

Csütörtök kora délután Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának dísztermében kezdte meg munkáját a közgyűlés, melyet Szita Károly, az MJVSZ elnöke, Kaposvár polgármestere nyitott meg. 

Az eseményen az MJVSZ elnöke örömét fejezte ki, hogy 2004 után újra itt rendezhetik meg a megyei jogú városok szövetsége közgyűlését.
Ezt követően Puskás Tivadar polgármester, ,,Szombathely, a mi városunk” címmel tartott előadást, melyben kifejezte, hogy nagy boldogság a város számára, hogy a Szent Márton jubileumi esztendő keretében láthatja vendégül a szövetség tagjait. 
A várost bemutató előadásában Puskás Tivadar négy alapvető ismérvet külön is kiemelt. Aláhúzta: Szombathely a Kárpát-medence egyetlen 2000 éve lakott települése, itt született Szent Márton 316-ban, minden tízedik autó kuplungját Szombathelyen gyártják, de itt található az ország harmadik legnagyobb temploma is. 

Szombathely históriáját felelevenítve röviden szólt a Krisztus után 43-ben történt alapításról, a püspöki székhellyé válásról, az első villamos elindulásáról, a bizonyos szakmákban jelentkező jelenlegi munkaerőhiányról, a jó közbiztonságról, a törvénytisztelő szombathelyi állampolgárokról, és a ma este kezdődő, 240 órán át tartó folyamatos reanimációs rekordkísérletről is.

A polgármester hangsúlyozottan szólt a Szent Márton Emlékév programjairól, a fejlődő egészségügyi szolgáltatásokról, a kórházfejlesztés különböző lépéseiről, majd tájékoztatást adott a városi sportberuházásokról, így a Haladás Sportkomplexum építéséről, de a közlekedés-, illetve útfejlesztésekről is áttekintést adott. 
Szombathely jó hely, ez a mi városunk – ezzel a szavakkal fejezte be gondolatait a házigazda polgármester.

Ezt követően – már a sajtó jelenléte nélkül – folytatta munkáját a MJVSZ kétnapos közgyűlése. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére