Szívszorító történet, Fekete Dávid miatt került utcára terhes feleségével és kislányával egy károsult

• 2021. április 16., péntek •
Az egykori megasztáros, Fekete Dávid több embert is nagy összeggel megkárosított. Most előkerült egy újabb károsult, kinek elmondása szerint 120 millió forintja és az otthona bánta azt, hogy hitt az énekesnek.
Szívszorító történet, Fekete Dávid miatt került utcára terhes feleségével és kislányával egy károsult

Egyre több emberről derül ki, hogy bevallásuk szerint nagy összegekkel tartozik nekik a Megasztárban feltűnt énekes.

„Annyi kárt okozott a vállalkozásomban ez az ember, hogy tudjuk folytatni az életünket, az otthonunkat kellett eladnunk, a családi házunkat. Először egy beetetésnek lettem az áldozata, kialakította a bizalmi kapcsolatot, majd úgy kért el tőlem autókat és pénzeket, hogy tudta jól, hogy neki több száz milliós tartozása van. Ő már akkor tudta, hogy ezekből fogja a saját tartozásait fedezni és betömködni” – mesélte a Blikknek Imre, aki hét hónapos várandós feleségével és kétéves gyermekükkel került az utcára.

„Leírhatatlan fájdalmat érzek, óriási veszteségek ezek. Amikor megismertem Dávidot, körülbelül két évvel ezelőtt, akkor az autókereskedésemben rengeteg nagyon jónak tűnő üzletet hozott. Körülbelül tizenöt-húsz ügyet, ami alapján én megbíztam benne, mert azt hittem, hogy tényleg zseni és ehhez ért. Mindezek után rábíztam még több autót és pénzeket, amiket akkor láttam utoljára. (…)

Gyakorlatilag elölről kell kezdenünk az életünket. Nincs hová mennünk, ezért édesanyámhoz költözünk egyelőre, oda fog születni majd a baba hamarosan. 

Újra talpra kell állnom és fel kell építenem az életemet – részletezte, hozzátéve, hogy hiába próbálja elérni Fekete Dávidot, nem veszi fel neki a telefont, emiatt esélytelennek érzi azt is, hogy a pénzét bármikor is visszakapja.


Forrás: metropol.hu
Kép: facebook

közösség

további frisss

lap tetejére