Szilveszteri figyelmeztetés a mentőktől: senkit ne hagyjunk egyedül!

Szita Róbert - Hornyák Emőke • 2015. december 31., csütörtök •
A mentőknél semmiben nem tér el az év utolsó napjának szolgálati rendje a hétköznapokétól, szilveszterkor is valamennyi mentőegység szolgálatban lesz.
Szilveszteri figyelmeztetés a mentőktől: senkit ne hagyjunk egyedül!

Köcse Tamás, az Országos Mentőszolgálat szombathelyi mentőállomásának vezetője honlapunk érdeklődésére elmondta, hogy Szilveszter éjjelén nyilvánvalóan többen lesznek az utcákon, szórakozóhelyeken, kisebb vagy nagyobb társaságban. 

Ilyenkor általában az együtt szórakozók vigyáznak egymásra, ám nem árt külön is felhívni a figyelmet arra, hogy a szórakozók ne hagyjanak magukra olyan embert, aki nem biztos, hogy haza is ér, illetve nem szabad senkit az utcán vagy a szórakozóhelyen egyedül hagyni, amíg a hívott mentő ki nem érkezik. Nagyon hideg lesz, erre is külön oda kell figyelni, hiszen a kihűlés is fatális tragédiákhoz vezethet - tette hozzá Köcse Tamás. 

közösség

további frisss

lap tetejére