Szétrohad a bolgárok legnagyobb építészeti beruházása, a hegytetőbe oltott repülő csészealj

NagyRobert - Fotó: Romain Veillon • 2016. augusztus 14., vasárnap •
1981-ben építették és 1989-ben már a sorsára is hagyták az egészet.
Szétrohad a bolgárok legnagyobb építészeti beruházása, a hegytetőbe oltott repülő csészealj

Nagyjából 30 kilométerre található a legközelebbi várostól a Buzludzha emlékmű monolitikus szerkezete, fenn a hegy tetején. A Buzludzha-hegy azért ikonikus helye Bulgáriának, mert 1878-ban itt győzték le a törököket és 1891-ben itt találkozott a szocialisták egy kis csoportja, akik végül Dimitar Blagoev vezetésével közösen tervezgették az ország szocialista jövőjét.

A semmivel körülvett, meredek hegycsúcsra tekintve az embernek az az érzése támadhat, mintha egy űrhajó szállt volna le és mindjárt jön E.T. - vagy Pataky Attila -, hogy telefonálna egyet haza.

Most hála Romain Veillon fotósnak és az "Ask the Dust" (Kérdezt a port) című könyvének, most mi is megnézhetjük, hogyan bánt el az enyészet ezzel a monumentális épülettel:

A Buzludzha emlékművet a bolgár kommunista párt építtette 1981-ben. A mutatvány 16 millió Levába került, ez most nagyjából 9,7 milliárd forintnak felelne meg.

Ma már csak autóval, vagy biciklivel lehet feljutni az 1441 méter magas csúcsra, amíg az út még megvan.

A hely ugyan be van zárva, de az oldalán egy "kis" résen be lehet mászni.

Az emlékművet azért építtette a kommunista rezsim, hogy ösztönözze az embereket és megmutassa a szocialista mozgalom erejét. Nem mellesleg 6000 ember 5 év alatt húzta fel az épületet, köztük katonák, építőmunkások és művészek.

Szövevényes, szovjet témájú mozaikok díszítik a falakat. Egyiptológus legyen a talpán aki megfejti ezeket a "hieroglifákat".

A turisták és a művészek azért feltalálják magukat az épületben, forgattak itt videóklippet, de divatfotózás helyszíne is volt már a hely.

Az emlékmű teljesen felújítása nagyjából 19 millió dollárba, körülbelül 5,2 milliárd forintba kerülne, ami már csak azért is gáz, mert Bulgária az Európai Unió legszegényebb tagországa.

Pedig lehetne műemlék, vagy Bulgária történelmét bemutató múzeum is, de ha nagyon kreatívak akarunk lenni, egy koncertteremnek és étteremnek se lenne utolsó a hely.

A torony tetejét mindkét oldalról egy-egy 12 méteres vörös csillag díszíti, ami a Kreml tetején lévőnél is háromszor nagyobb.


közösség

további frisss

lap tetejére