Szépség, méret, életkor: nem számít

há • 2021. július 08., csütörtök •
Legalábbis az év fája verseny döntőjében – szögezték le a szervezők a kiírásban, mert a lényeg csakis az, hogy a benevezett fák valamiért fontosak legyenek az ott élőknek, történetük legyen. És a herényi Béke téren álló matuzsálemi Erzsébet-fák ilyenek.
Szépség, méret, életkor: nem számít

Ezért is nevezte be őket a Herényi Kulturális és Sport Egyesület az Ökotárs Alapítvány versenyére, amelyet minden évben kiírnak. Már lehet szavazni a döntőbe jutott egyedekre, köztük a Béke téri hársfákra, amelyeket a héten sajtótájékoztatón ajánlottak a szombathelyiek figyelmébe, azt kérve, hogy október elsejéig mindenki szavazzon!

Németh Ákos tanácsnok arról beszélt, hogy érdemes odafigyelni a közvetlen környezetünkben található értékekre, ilyen a Béke tér, és az itt álló növények is. Az Erzsébet-fáknak otthont adó terület történetét Horváth Gábor önkormányzati képviselő idézte fel. Mint mondta, a Béke tér eredetileg Erzsébet királyné nevét viselte, és a fákat is az ő tiszteletére ültette Gothard Sándor. Örömteli, hogy még tíz példány áll az egykori 21 fából – jegyezte meg. Szerinte a kislevelű hársfák ellenállóak a meleg nyarakkal szemben, jó választás volt tehát ezt a fajtát ültetni.

Nagy Krisztina a herényi egyesület titkára úgy vélte, egész Vas megye számára büszkeség lehet a facsoport. Mint fogalmazott, nem kérdés, hogy a herényieknek fontosak ezek a fák, amelyek a térrel együtt kulturális örökségünk részei. Utalt rá, a 19. században a Gothardok lakták a téren álló kastélyt, a család fiai közül Sándor volt az, akinek a nevéhez fűződnek a fák. Erzsébet, azaz Sisi királyné 1898-as meggyilkolásának emlékére országszerte kezdődött fásítási mozgalom, az akkori földművelésügyi miniszter, Darányi Ignác kezdeményezésére. Ekkor ültette be a kastély előtti teret a hársakkal Gothard Sándor földbirtokos.

Az evfaja.hu oldalon lehet szavazni a döntősökre, azok között is leginkább a herényi Erzsébet-fákra. Kiderült, hogy a Herényi Heti Piacon szavazópontok lesznek elérhetőek, ahonnan könnyedén kivitelezhető a voksolás. A versenykiírás szerint nem az számít, hogy egy fa milyen szép, mekkora, vagy milyen öreg, csakis az, hogy fontos legyen az ott élők számára. Előny persze, ha őshonos fajta, és közterületen áll, de szükséges, hogy legyen története az év fájának, és az is, hogy sokan szavazzanak rájuk!

közösség

további frisss

lap tetejére