Szépített a Berettyóújfalu

• 2021. június 05., szombat •
A futsal bajnoki döntő harmadik mérkőzésén 4–1-es félidőt követően 5–3-ra nyert a hazai környezetben szereplő MVFC gárdája, így összesítésben 2–1-re jöttek fel a hajdúságiak. A folytatás szerdán a Haladás Sportkomplexumban következik.
Szépített a Berettyóújfalu

Kissé kényelmesen, hiányos koncentrációval kezdett az aranyéremtől csupán egy győzelemre álló Haladás, ezt kihasználva pedig a Berettyó már a 3. percben megszerezte a vezetést: Horváth Norbert vette be közelről Alasztics Marcell kapuját. Juanra Calvo vezetőedző rögvest időt is kért, hogy rendet tegyen tanítványai fejében. Ez pedig eredménnyel is járt, ugyanis a 6. percben Dróth Zoltán remek találatával egyenlített a Hali. Sokáig nem örülhettek azonaban a szombathelyiek, mivel pár másodperccel később Vas Ádám öngólját követően ismét a hazaiaknál volt az előny. Rábl János bal felső sarokba vágódó bombáját követően pedig már 3–1-re mentek a vendéglátók, akik a 18. percben 

DIEZ TÁVOLI LÖVÉSBŐL SZÜLETETT GÓLJÁVAL 4–1-RE LÉPTEK EL.

Így a félidőben három találattal jártak előrébb a hajdúságiak. 

Szünet után nagyon gyorsan jött az újabb MVFC-gól: Rafinha volt eredményes, és ezzel a lényegi kérdéseket el is döntötte. A 26. percben a Haladás átállt az öt a négy elleni játékra, és ugyan Vas Ádám kétszer is bevette a hazaiak kapuját, ám a vasiak így sem tudták elkerülni az 5–3-as vereséget.

A HÁROM GYŐZELEMIG TARTÓ PÁROS CSATA SZERDÁN SZOMBATHELYEN FOLYTATÓDIK.

A Hali 2–1-es vezetéssel várja a döntő negyedik összecsapását. 

MVFC Berettyóújfalu-Haladás VSE 5–3 (4–1)
Berettyóújfalu, vezette: Zimonyi, Borbás (Juhász)
Gólszerzők: Horváth N. (3.), Vas Á. (öngól, 7.), Rábl (12.), Diez (18.), Rafinha (22.) illetve Dróth (6.), Vas Á. (26., 35.)

közösség

további frisss

lap tetejére