Szent Márton-napi nagyvásár lesz a hétvégén a Skanzenben

• 2021. november 04., csütörtök •
Szent Márton-napi nagyvásárt rendeznek a hétvégén a Vasi Skanzenben: a felnőttek 1500, a gyerekek 600 forintért mehetnek be a Múzeumfaluba. Enni, inni, vásárolni és táncolni is lehet majd.
Szent Márton-napi nagyvásár lesz a hétvégén a Skanzenben

A vásáron több mint száz árus kínálja majd portékáit, a két nap során - szombaton és vasárnap - népzenei és néptáncbemutatókkal, táncházzal várják az érdeklődőket. Szombaton délelőtt vasi kórusok, hagyományőrző együttesek váltják egymást a színpadon, majd Savaria szülötte, Szent Márton életének egy korszakát idézik fel, de íjászbemutatót, valamint egy bábelőadást is láthatnak az érdeklődők. Délután a Dr. Pesovár Ernő Alapfokú Művészeti Iskola diákjaival közösen fellép a Boglya Népzenei Együttes, este lampionos felvonulást tartanak.
Vasárnap délelőtt ingyenes tárlatvezetés, töklámpáskészítés, agyagozás, néptáncbemutató és táncház is szerepel a kínálatban, délután pedig az Ungaresca Táncegyüttes műsora szórakoztatja a közönséget; a program végül a Koprive tamburazenekar koncertjével zárul.

Belépőjegy:
Felnőtt: 1.500 Ft
Felnőtt Szent Márton-kártyával: 1.300 Ft
6-18 éves, nyugdíjas: 600 Ft
6-18 éves és nyugdíjas Szent Márton-kártyával: 500 Ft

 

Kép: Tourinform

közösség

további frisss

lap tetejére