Szent Iván-éj vigasságok nélkül

• 2020. június 19., péntek •
Szombathely jelentős része megmozdul, jobban mondva kimozdul Szent Iván-éjkor, amikor kis túlzással élve gombostűt sem lehet leejteni a Csónakázó-tó környékén. A sokféle szórakozási lehetőség mellett nagy érdeklődés kíséri évről évre a koncerteket is. Hát ezekről idén majdnem teljes egészében le kell mondanunk.
Szent Iván-éj vigasságok nélkül

- A helyzetre való tekintettel nyilván most a vurstli szóba sem jöhetett. Három zenekart kértünk meg, - a Bagatellt, a Mágikus Minthát és a Mokkát - akik nagyon pozitívan és készségesen álltak forrás nélküli kezdeményezésünkhöz, aminek lényege, hogy 5 kamerával rögzítettünk zenekaronként 25-30 percnyi minikoncerteket, amelyeket szombaton teszünk fel közösségi oldalunkra, ott lesznek elérhetőek és hallgathatóak mindenki számára. Gyakorlatilag online térbe költözik a Szent Iván-éji vigasság - mondta el lapunk érdeklődésére Horváth Zoltán, az AGORA igazgatója, aki ezúton is megköszönte a zenekaroknak, hogy önkéntes alapon vállalták a szereplést.

Hozzátette azt is, hogy már márciusban tudni lehetett, hogy az idei vigasságok elmaradnak, hiszen akkor kellett volna elkezdeni a szervezési munkálatokat, beszerezni az engedélyeket, egyeztetni a kereskedőkkel.
 

közösség

további frisss

lap tetejére