Szem nem marad szárazon az egylábú táncos produkcióját látva, meg is szegték a műsor szabályait miatta

index.hu • 2023. május 29., hétfő •
A fiatalember a zsűrit és a közönséget is lenyűgözte.
Szem nem marad szárazon az egylábú táncos produkcióját látva, meg is szegték a műsor szabályait miatta

Szívbe markoló történetével és kivételes tehetségével mindenkit könnyekig hatott a stúdióban egy 27 éves férfi a Britain's Got Talent című tehetségkutató idei szériájának utolsó válogatóján. Mielőtt belekezdett volna az előadásába, a Musa Motha nevű táncos elmesélte, hogy ugyan Dél-Afrikában született, nemrég azonban Londonba költözött. Kiderült róla az is, hogy gyerekkorában profi focista szeretett volna lenni, ám miután rákkal diagnosztizálták, az egyik lábát amputálni kellett - írta meg az index.hu.

Mothának vigaszt a nehéz időkben a zene nyújtott, s végül az egyik barátjának köszönhetően elkezdett táncolni is. Úgy döntött, tehetségét a Britain's Got Talent című műsorban is megcsillogtatja; produkciója pedig olyan lenyűgözőre sikeredett, hogy a zsűri megszegte miatta a műsor szabályait.

Mint ismert, a brit tehetségkutatóban a zsűritagok egy bizonyos „aranygomb” segítségével a selejtezőből azonnal az élő show-műsorba juttathatnak egy fellépőt. A szabályoknak megfelelően ezt az előnyt csupán öt produkciónak adhatják, amit az idei évadban ki is osztottak, mire Motha következett. 

A zsűri négy tagja az egylábú táncos kedvéért azonban egyszerre nyomta meg az „aranygombot”.

A teljes produkciót itt tudja megtekinteni:
 

 

közösség

további frisss

lap tetejére