Súlyemelőből művész - tárlat

• 2020. november 01., vasárnap •
A szombathelyi születésű, jelenleg Nemesrempehollóson élő Kelemen Ferenc 2017-ben felesége biztatására kezdett pirográfiával foglalkozni. Alkotásai elsősorban a magyar történelem jeles eseményeit örökítik meg. Előtte aktív sportolóként tevékenykedett. Kedden nyílik kiállítása.
Súlyemelőből művész - tárlat

Kelemen Ferenc profi sportolói pályafutását 2013-ban fejezte be. 1967-1979 között a Szombathelyi Haladás súlyemelőjeként versenyzett, majd erőemelésben és szkanderezésben ért el országos helyezéseket. 2005-ben, 50 évesen kezdett el fekvenyomással foglalkozni. 2010-ben és 2013-ban Európa-bajnoki és világbajnoki címet szerzett, többször volt magyar bajnok. Pályafutásáról önéletrajzi regényében vallott, amely Az utolsó gyakorlat címmel jelent meg 2016-ban.

November 3-án (kedden) 17 órakor pirográfiai alkotásaiból nyílik tárlat A magyar történelem pillanatai címmel az 1. emeleti hírlapolvasóban. A kiállítást az érdeklődők figyelmébe ajánlja dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató.

A tárlat november 14-ig lesz megtekinthető.

közösség

további frisss

lap tetejére