Sport, barátok, boldogság - A speciális olimpiáig jutott a szentpéterfai Barbara

Haitzmann Ágnes • 2022. május 31., kedd •
Két csillogó éremmel a nyakában, a nemzeti úszóválogatott uniformisában, édesanyja társaságában érkezik találkozónkra Kovács Barbara, aki nemrég Máltán, a speciális olimpián úszott magyar színekben. Egy korábbi edzésén készített riportunkból már kiderült, hogy ő az egyik esélyes, az álom azonban azóta valóra is vált. Olyan élményeket és sikereket gyűjthetett be az értelmi fogyatékossággal élők számára szervezett olimpián, ami keveseknek adatik meg.
Sport, barátok, boldogság - A speciális olimpiáig jutott a szentpéterfai Barbara

Gratulálunk az érmekhez! Mesélnél róla, hogy miért pont te voltál az, aki kiutazhatott a meghívásos versenyre?

Árpi bácsi küldött, de inkább Anyuskát kérdezd! - kezdi a 28 éves, Down-szindrómával élő szentpéterfai úszó, akitől Wagner Anikó veszi át a szót. - Barbus bátyját utánozva, egészen kicsi korában tanult meg úszni, és mindig a víz alatt volt, ezért is mondtuk, hogy olyan, mint egy delfin, szeret és jól is tud úszni. Amikor megtudta, hogy kiválasztották, azt mondta, hogy húúú de jó! És valóban nagyon boldog volt, még sosem járt Máltán. Attól kezdve csaknem mindennap edzett: a délutánokat a szombathelyi uszodában indítottuk, ahol leúszott 200 métert. Érdekes volt, hogy a Kőszegi Angolnák tagjaként, Máté Árpád tanítványaként készült, mégsem használhattuk a szokásos edzésekre szóló bérletét, az csak a csoportos úszásokra, közös edzésekre érvényes. Naponta megvettük a belépőjegyet és a kísérőjegyet, ez utóbbit a pénztáros hölgy jóindulatából, mert csak csoportosan jár, én pedig egyedül voltam "kísérő", köszönjük neki.

Ha segítséget nem is sokat kaptatok, utólag biztos az uszoda is büszke Barbarára... Mennyire volt meglepő a hír, hogy a gyermeked utazhat?

Az egyesület tagjai egyébként rendszeresen járnak a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség országos versenyeire, de egyszer csak felhívott Árpi bácsi, hogy elengedném-e Barbarát Máltára. Gyakorlatilag gondolkodás nélkül igent mondtam, és csak utólag töprengtem el azon, hogy ez nem is olyan egyszerű. Sok szempont közrejátszhatott abban, hogy Oravecz Éva, az úszók szakágvezetője őt választotta, de főként a teljesítménye, a tudása számított, hiszen pillangóban is tud úszni. Összesen négy úszó mehetett Magyarországról, különböző városokból és egyesületektől.

Ismerte Barbara a többieket?

Nem, egyiküket sem. Ráadásul se a megszokott edzője, se kísérő nem mehetett vele hivatalosan, hiszen olimpiai csapatként utaztak. Úgy tudtam mégis kimenni vele, hogy egyénileg megszerveztem az utamat, és amint átadtam a reptéren, később már nem találkozhattunk, csak mint egy árnyék, úgy követtem. Éva, a szakágvezető és Pázmány Viktória, az MSOSZ vezetőségének tagja voltak az "őrangyalai".

Hogy zajlottak a versenyek?

A speciális olimpia első megmérettetései a divizionálásról szólnak. Ezeken a futamokon dől el, hogy ki melyik csoportba kerül. Általában külön rendeznek női és férfi versenyszámokat, de ezúttal szakítottak a hagyományokkal, és például épp Barbus egyik futamában összerakták a két nem képviselőit.

Nem figyeltek oda a szervezők, hogy egyenlő esélyeik legyenek a sportolóknak?

Ez lenne a lényeg! Az is egy fontos szabály, hogy az elért eredmények között nem lehet 20 százaléknál nagyobb eltérés, és ha jól állítják össze a divíziókat, akkor ez meg is valósul, most azonban ez is csorbát szenvedett. Esetünkban volt, ahol 60 százalék különbség is előfordult. 

Nem is ez a legfontosabb, de látom, magatokkal hoztátok az érmeket. Hányat sikerült szerezni?

Hármat, de az egyiket nekem adta Barbara! - mondja Anikó, azonban a versenyszámokat már gyermeke sorolja: - Volt gyorsúszás, pillangó és vegyes váltó is. S újra édesanyja folytatja: - Barbara 25 méteren indult. Pillangóban, kissé egyenlőtlen feltételek mellett, fiúkkal együtt úszva negyedik lett. Gyorsban pedig az indítást rontották el, így kétszer úszta le a távot egymás után, ami szintén nem egészen szabályos. Indult a négy magyar úszó vegyes váltóban is, amit az nehezített, hogy egyáltalán nem ismerték egymást, sosem úsztak együtt. Valóban nem a helyezések számítanak, mert Barbara úgy élte meg, mintha mindben első helyen végzett volna. De az első valahogy majdnem mindig máltai lett... A speciális olimpiának ez lenne a mottója: "Engedd, hogy győzzek, de ha nem győzhetek, hadd küzdjek bátran!"

Mennyiben hasonlított az esemény a hagyományos olimpiára, mekkora volt a "felhajtás"?

Óriási! A máltaiak nagyon komolyan vették a szervezést, 23 országból több mint ezer versenyzőt hívtak meg a fővárosba, Vallettába. A miniszterelnök felesége, dr. Lydia Abela volt a fővédnök, és mindenhol ott volt, a megnyitón, a zárógálán, az eredményhirdetéseken, illetve a programokat és versenyeket megtisztelte jelenlétével a máltai oktatásért és sportért, valamint civil szervezetekért felelős miniszter és az inklúzióért felelős miniszter asszony is. Hatalmas ünnepséggel kezdődött és ért véget a rendezvény, volt felvonulás, olimpiai láng, élő tévéközvetítés, és sok minden más, ami nagy élményt jelenthet a fiataloknak. A legnagyobb máltai sztárok léptek fel. Kiemelném még, hogy rengeteg önkéntes segítette a rendezést, akik a versenyeken és rendezvényeken is mindenhol ott voltak, sőt nekünk, részt vevő szülőknek is volt külön önkéntes "felelősünk".

Mindvégig külön kellett lennetek, ezt hogy viseltétek?

Barbaráék sajnos semmit nem láttak Máltából, mert csak a tengerparti szálloda és a versenyhelyszín között mozogtak, illetve a nyitó- és zárógálán vettek részt. Végig idegenek vették körül, de szerencsére olyan készségei vannak, amelyek segítettek számára ebben a helyzetben. Tény, hogy hozzá van szokva az utazáshoz, most azonban nélkülem kellett boldogulnia. Nem voltam tőle messze, de teljesen el voltunk zárva egymástól, mert így szabályos. Azonos repülőjárattal utaztunk, de a gép két végében. Csak a versenyek után, a harmadik napon ölelgethettem meg egy picit! A nyelvi nehézségeket egyébként úgy hidalták át, hogy névre szóló, fényképes kártyák lógtak a versenyzők nyakában, így kísértek mindenkit a megfelelő helyre. A magyaroknak nem volt egységes úszódresszük, és érdekesség, hogy a nemzeti zászlót sem szabadott használni, ezt a háború miatti érzékeny helyzettel magyarázták, ellenben kaptak rövidnadrágot és pólókat, továbbá a nemzeti válogatott melegítőjét. Igaz, utóbbit csak kölcsön, mert a végén sajnos vissza kellett adni… Pedig Barbus nagyon szomorú volt emiatt, azt mondta, Anyuska, én inkább megtartanám, de nem lehetett.

Hazaérve hogy fogadták Barbarát a csapattársai?

Mindenki gratulált, főleg Szentpéterfán büszkék rá sokan, az egész falu együtt örül Barbara sikerének! Az utcán utánakiabálnak, hihetetlen örömmel fogadták.

Mik a további terveitek? A színjátszó kör és a filmezés mellett megmarad a sport is?

Természetesen, a hétvégén is újabb verseny volt, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség válogató versenye, ahol egy bronz- és egy aranyérem került a nyakába, sőt a Kőszegi Angolnák a váltóban is aranyérmet szereztek. Folytatja az úszást Barbus, mert már évek, sőt egy évtizednél is régebb óta beépült a napirendjébe ez a sport. Rendkívül hasznos számára, és nemcsak a mozgás, hanem különösen a barátok és a rendszeresség miatt. El kell mondanom, hogy anyaként végigkönnyeztem a versenyeket a büszkeségtől és a meghatottságtól, hogy hová hozott engem a gyermekem! Így éltem meg: nélküle és az úszás nélkül nekem sem lehetett volna ebben az élményben részem. A máltai speciális olimpia is arra volt jó, hogy lássa a világ: mennyire ki tudnak teljesedni ezek a fiatalok, mennyire boldogok tudnak lenni, és mennyire tudnak egymás sikerének is örülni!

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére