Sokkal fertőzőbb a Delta variáns, de nem emelkedik a brit kórházakban kezeltek száma

• 2021. június 07., hétfő •
Az új típusú koronavírus először Indiában azonosított, Delta néven nyilvántartott változata az eddigi variánsoknál hozzávetőleg 40 százalékkal könnyebben terjed, de megjelenését nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése - mondta vasárnap a brit egészségügyi miniszter.
Sokkal fertőzőbb a Delta variáns, de nem emelkedik a brit kórházakban kezeltek száma

Matt Hancock a BBC televízió politikai magazinműsorában elmondta: a brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legmeglapozottabb becslése utal arra, hogy a Delta variáns 40 százalékkal fertőzőképesebb lehet a korábbi vírusváltozatoknál.

Hancock hangsúlyozta ugyanakkor: a fertőződések száma kis mértékben emelkedett ugyan, de a jó hír az, hogy

a kórházi kezelésre szoruló súlyos betegek száma nem növekszik.

Hozzátette: az esetek nagy többségében olyanok kerülnek kórházba Covid-19-cel, akiket még nem oltottak be a koronavírus elleni vakcinával.

Forrás: MTI

közösség

további frisss

lap tetejére