Sellők, kalózok, hajós kalandok: a Duna Cirkuszban minden a vízről szól

há • 2020. július 27., hétfő •
Töltik fel az óriásmedencét, folyik az utolsó jelmezpróba, zajlanak az előkészületek az ország egyetlen utazó vízi cirkuszában, amely mától Szombathelyen állomásozik. Állatok nélkül, műsorukban tele szórakoztató és látványos ügyességi produkciókkal várják egész héten a közönséget a város szélén, a nagy Tesco szomszédságában felállított sátorban.
Sellők, kalózok, hajós kalandok: a Duna Cirkuszban minden a vízről szól

Az utolsó simításokat végzik a társulat tagjai. A Frisss.hu stábja épp akkor látogatott ki a Duna Cirkusz sátrához, amikor megkezdődött a porond körüli óriásmedence feltöltése. Richter Dániel, a bohóc avatott be minket a részletekbe. – Nagyjából 25 ezer liter vízzel töltjük meg a nagymedencét, de lesznek szökőkutak, vízesés, a sátor mennyezetéről pedig az eső is esni fog, úgyhogy rengeteg víz és látványelem tarkítja a vizes produkciónkat – kezdte a műsor egyik főszereplője.  – Nálunk nem lépnek fel állatok, a mi előadásunk másról, leginkább a vízről szól, és sokkal inkább a színházra hasonlít. Érkezik a hajóskapitány, jönnek a matrózok, a sellők, és később még a kalózok is megjelennek benne – mesélte. Kiderült, hogy összesen 25 fős a stáb, amiben már a technikusok, háttérmunkások és a reklámszakemberek is benne vannak. A műsorban folyamatosan cserélődnek az artisták, várhatóan végig izgalmas és meglepetésekkel teli az előadás. – Jómagam bohócként az elejétől végigkísérem a műsort, ami interaktív lesz, folyamatosan kommunikálok a nézőkkel, kijövök hozzájuk, viccelődök velük. Az egészet úgy kell elképzelni, mint egy hajókirándulást vagy nyaralást, amelyre gyerekek és felnőttek egyaránt jöhetnek, a közönség soraiba 0-tól 99 éves korig várunk mindenkit. Légtornász produkciók, bohóctréfák, görgőegyensúlyozók, késdobálók, sőt különlegességként még indiánok is színpadra lépnek. Feltűnik a sheriff, a cowboy, és bámulatos aranyruhában fellép a Golden Pyramid duó egy erőemelő akrobatika számmal – sorolta az érdekesnek ígérkező műsor elemeit a „szóvivő” bohóc.

Most nagy munkában vannak a technikusok, de adódik a kérdés, hogy hogyan indult 2020-ban a szezon a cirkusznak. Richter Dániel elmondta, hogy a járvány miatt csúszott az idei kezdés, ám egy hónapja már teljes gőzzel dolgoznak. – Az idei premier nagyon jól sikerült, és azóta járjuk a hazai városokat. Nemrég voltunk Ajkán, Veszprémben, Pápán, múlt héten Sárváron, és mindenhol óriási sikert arattunk, most pedig itt, Szombathelyen készülődünk – mondta Dániel, aki szerint a védjegyük az, hogy állatok nélkül is egy szuper műsort tudnak adni. Érezhető volt az embereken, hogy a hosszú bezártság, a karantén után vágytak végre egy kis kimozdulásra, bíznak hát benne, hogy a szombathelyiek is nagy örömmel jönnek majd.

Keddtől péntekig este 6 órakor, szombaton pedig délután 4 órakor kezdődik a Duna Cirkusz műsora, amely kb. 2 órás, félidőben egy rövid szünettel. Ami a biztonságot illeti, nem kell maszkot viselniük a nézőknek, de a létszámot 500 főben korlátozzák, ezért a közönség szellősen elfér majd. Kézfertőtlenítőket is kihelyeznek. Jegyeket a helyszínen lehet vásárolni előadás előtt, akár már délután 3 órától. Érdemes keresni városszerte az a kedvezményekre jogosító kuponokat, és az internetet böngészni, mert a közösségi médiában is futnak játékok, amelyekkel páros belépőket lehet nyerni. 
Vízi cirkuszról lévén szó, érdemes fürdőruhában vagy esernyővel jönni – tanácsolta végül a bohóc, ám nem tudni, hogy csak viccelt-e…
 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére