Sebastian Kurz lemond a kancellári tisztségről

index.hu • 2021. október 10., vasárnap •
Az osztrák kancellár körül elfogyott a levegő a korrupciós vádak miatt, miután házkutatást tartottak a közvetlen környezetében. Rövid sajtótájékoztatón jelentette be távozását.
Sebastian Kurz lemond a kancellári tisztségről

A Krone Zeitung beszámolója szerint Sebastian Kurz az osztrák parlamenti pártok képviselőivel való egyeztetés után hozta meg a döntést. A politikus távozása után is pártelnök marad, és  frakcióvezetői tisztséget tölt majd be a Néppártban (ÖVP). A kancellári poszton utódjaként Alexander Schallenberg külügyminiszter és Elisabeth Köstinger indegenforgalmi miniszter neve merült fel. A Bild korábbi információi szerint az utód Schallenberg, Kurz bizalmasa lesz, sajtótájékoztatóján maga a kancellár is őt nevezte meg. Azt még nem tudni, hogyan reagálnak a Zöldek a Néppárt megoldására, mivel ők azt akarták, hogy

SEBASTIAN KURZ TÁVOZZON A KÖZÉLETBŐL.

Korábban az osztrák államfő, Alexander van den Bellen is tárgyalt a pártokkal. Azután kezdeményezte az egyeztetéseket, hogy Kurz közvetlen környezetében házkutatásokat tartottak, a kancellárral szemben pedig korrupciós vádak fogalmazódtak meg. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) akciója arra irányult, hogy bizonyítékokat találjon: manipulálta-e az ÖVP az Österreich napilapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fizettek-e azok megjelentetéséért. 

Werner Kogler zöldpárti alkancellár csütörtökön kétségbe vonta Kurz politikai cselekvőképességét a kialakult helyzetben, ami koalíciós válsághoz vezetett a kormányon lévő Zöld Párt és a Sebastian Kurz vezette Néppárt (ÖVP) között.

A távozó osztrák kancellár sajtótájékoztatóját tízéves politikai múltjának felemlegetésével kezdte, felidézve az utóbbi hónapok pandémia elleni küzdelmét is. Újra hamisnak nevezte az ellene megfogalmazott vádakat, és a koalíciós párt ellenállására hivatkozott. Mint mondta, a parlamenti munkához visszatérve megragadja a lehetőséget, hogy megcáfolhassa a vádakat. Azzal indokolta lemondását, hogy elejét kívánja venni hónapokig tartó felfordulásnak és patthelyzetnek, szeretné megelőzni a politikai káoszt, és azt javasolja, hogy az utódja Schallenberg legyen. Szerinte ő rendelkezik azokkal a diplomáciai készségekkel, amelyek szükségesek a pártok közötti bizalom helyreállításához.

Kurz köszönetet mondott a munkatársainak és a családjának, hozzátéve, ő is csak egy ember, akinek hibái és érzelmei vannak. 

Az ország előrébb való nálam

– jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az ÖVP és a Zöld Párt koalíciójának fenntartását támogatja, és ezért hajlandó távozni a hatalomból.

Az osztrák kancellár a héten az ORF közszolgálati adásában tagadta, hogy bármi köze volna az államügyészség által a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) központjában, a pénzügyminisztériumban, valamint a kancellári hivatalban elrendelt házkutatásokhoz. Ám szinte órák alatt teljesen elfogyott körülötte a levegő, és végül semmilyen mozgástér nem maradt a számára. Az ellenzék arra készült, hogy kedden bizalmatlansági indítványt nyújt be ellene.

közösség

további frisss

lap tetejére