Véletlenek összjátéka? - Az igazgató saját kénye-kedve szerint használta a Médiaközpont bankkártyáját

• 2020. február 06., csütörtök •
A gyanús költés között szerepel egy temetés, valamint több szállodai foglalás is. A vizsgálati jegyzőkönyv már a jegyző asztalán van, kérdés meglépi-e a Nemény András vezette városvezetés, hogy az általuk - nagy bölcsen - kinevezett ügyvezető ellen feljelentést tesz.
Véletlenek összjátéka? - Az igazgató saját kénye-kedve szerint használta a Médiaközpont bankkártyáját

Mielőtt tokostul rúgjuk be az ajtót, elöljáróban kalandozzunk vissza 2019 februárjába, amikor a közgyűlés szocialista frakciója 1-2 szélkakassal kiegészülve régi jó szokás szerint gyorsan magához ragadta a hatalmat és az első csapást rögtön a helyi média, önkormányzati tulajdonú zászlós hajójára, a Szombathelyi Médiaközpontra mérte. Szó szerint. Az addigi nyugodt, szakmai elveken és alapokon nyugvó, tiszta gazdasági viszonyok között működő városi televízió ügyvezető igazgatóját, Lovass Tibort úgy váltották le, hogy még csak azt sem mondták neki: köszi. Helyére pedig olyanokat neveztek ki, akik leginkább a pénzköltésben jeleskednek. "Elég szerencsétlen kinevezések történtek a közelmúltban, illetve az elmúlt egy évben. Ezeknek első példája éppen ez. Pontosan ismerjük a Médiaközpontban uralkodó viszonyokat, amelyek rendkívül lehangolóak, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a kollégákkal és tudjuk azt is, hogy a szakma távozik, ha teheti és mindenféle jöttment emberekkel töltik fel az állományt" - mondta el érdeklődésünkre Illés Károly, a szombathelyi közgyűlés fideszes frakciójának vezetője. Ehhez még hozzátehetjük azt is, hogy értesüléseink szerint lassan több a vezető beosztású az intézményben, mint azok, akik a hátukon viszik a céget. A korábbi rendszerhez képest most van itt kérem ügyvezető igazgató, hírigazgató, kreatív igazgató, sőt még egy intendánsszerű szakmai tanácsadó is. Ehhez képest a nagy hazai kereskedelmi médiaszolgáltatók sehol sincsenek! Az, hogy ki hogyan látja el a feladatát, megérne egy külön misét, de most lássuk, hogy mire folyt el eddig a közvagyon.


Kezdjük ott a történetet, hogy 2019 májusától hordja magánál az ügyvezető a Médiaközpont lapos típusú malacperselyét egy bankkártya formájában. Teljesen normális ez ugyebár. Vagy mégsem? Indok: mivel a cég új marketing-stratégiájában kiemelt szerepet kaptak a közösségi médiás hirdetések, ezeket sajnos csak így lehet kiegyenlíteni. Mondhatjuk: rendben van, ez így még hihető is. Októberben azonban megszaporodtak a gyanús pénzmozgások, kezdve egy majdnem 300 ezer forintos temetési költséggel, amit egy siófoki konferencia követett. Előbbit azzal magyarázta az ügyvezető, hogy véletlenül felcserélte a bankkártyákat... A bökkenő csak az, hogy 5000 forint felett PIN kódot kér a rendszer. Minden bizonnyal azt is VÉLETLENÜL felcserélte. Kedves Olvasóink meg minden bizonnyal most jöttek le a falvédőről. Siófokkal kapcsolatban pedig ott az ellentmondás, hogy akárhogy is számoljuk, a 88 ezer forintos költség csak úgy jön ki az idegenforgalmi adóval együtt, hogy az 2 ember 2 éjszakás ott tartózkodását foglalja magában. Az ügyvezető váltig állítja, egyedül volt. Persze az is lehet, VÉLETLENÜL nem vette észre, hogy még van valaki rajta kívül a szobában. Hogy mit keresett Siófokon? Természetesen dolgozott. Kormányfüggetlen országos online szerkesztőségek és vidéki online, valamint önkormányzati médiumok képviselőivel elemezte az önkormányzati választások utáni helyzetet.


Ügyvezető igazgató úr november végén Budapest felé vette az irányt, szintén egy konferenciára, ahol ezúttal egy 58 ezer forintos számlát egyenlített ki, elmondása szerint 1 főre és 1 éjszakára szólóan a Hotel Palazzo Zichyben. Ennyi pénzből azonban pont kijöhetett volna akár 2 főre 2 éjszaka is. Micsoda VÉLETLEN! A vizsgálat megállapította, hogy a számla indokolatlanul magas összeget tartalmaz egy személy részére, egy éjszakára. De most jön a legnagyobb VÉLETLEN! Ezen a bizonyos budapesti kétnapos Ottlik-konferencián előadást tartott a Médiaközpont kreatív igazgatónője is, akivel információink szerint rendkívül bensőséges és harmonikus munkakapcsolatot ápol az ügyvezető igazgató.  
 

A vizsgálati jegyzőkönyv már Károlyi Ákos jegyző asztalán van, kérdés meglépi-e a Nemény András vezette városvezetés, hogy az általuk - nagy bölcsen - kinevezett ügyvezető ellen feljelentést tesz. "Megdöbbenve szereztünk tudomást az egész ügyről. Még tájékozódom a részleteket illetően, de eddigi információim alapján feltételezhető az, hogy fennáll a sikkasztás gyanúja. Szerintem ezt csak úgy lehet tisztázni, hogy Nemény Andrásnak feljelentést kell tennie. Egyedül a nyomozóhatóság tud igazságot tenni, hogy a gyanú valós-e vagy sem. Addig pedig fel kell függeszteni a Médiaközpont igazgatóját" - fogalmazott lapunknak Illés Károly, a szombathelyi közgyűlés fideszes frakciójának vezetője.


Ha az idén 30 éves Médiaközpont utóbbi egy évben történt leamortizálását nézzük, vagy éppen a Polgármesteri Hivatal titkárságán uralkodó magasfokú hozzá nem értést, nem túl sok jóval kecsegtet a jövő. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére