Rohamtempó a gyógyszerkutatásban – biztonságban van a hazai hatóanyagkészlet

há • 2020. április 05., vasárnap •
Bizakodni lehet abban, hogy közel a koronavírus okozta betegség kiegészítő kezelésére alkalmas szer előállítása, Amerika már tesztel. Folynak a kutatások az oltóanyag kifejlesztéséért is, ám ez valamivel több időt vesz igénybe, és még csak állatokon próbálták ki.
Rohamtempó a gyógyszerkutatásban – biztonságban van a hazai hatóanyagkészlet

Két szer alkalmazását kezdte meg Amerika kísérleti jelleggel, de már gyógyszerfelügyeleti engedéllyel: bevetették a Covid-19 betegség ellen a hidroxiklorokin-szulfátot és a klorokin-foszfátot. Mindkettő a malária elleni gyógyszerek hatóanyaga, és előbbiből Magyarország is jelentős készlettel - sajtóhírek szerint kétmillió beteg gyógyszerének előállításához szükséges mennyiséggel - rendelkezik. Itthon Orbán Viktor miniszterelnök már bejelentette, hogy tilos a szer kivitele az országból mindaddig, amíg a magyar igényeket ki nem elégítik belőle, később azonban külföldön is értékesíthető lesz. A hatóanyag az Alkaloida Zrt. birtokában van, amelynek beszerzési igazgatója, Pallos László úgy nyilatkozott, hogy az eddigi adatok szerint egy embernek 50 tablettára lehet szüksége, és a gyár naponta körülbelül 900 ezer tablettát tud legyártani. Biztató, hogy az amerikai hatóságok hivatalosan is alkalmasnak minősítették a szert a koronavírus okozta betegség kiegészítő kezelésére. Állítják, hogy más gyógyszerekkel – tapasztalatok szerint antibiotikummal – együtt szedve gyorsabb gyógyulást eredményez. Klinikai vizsgálatok ugyan még nincsenek róla, de a kezdeti eredmények szerint pár nap alatt kifejti víruscsökkentő hatását, és enyhíti a tüneteket. Ez azonban még nem valódi ellenszer – mondta Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója egy rádióinterjúban. Sőt, itthon még nem is engedélyezett, ám ez hamarosan megvalósulhat. New Yorkban az elmúlt héten jelentették be, hogy már 1100 beteg személynél alkalmazzák a maláriaellenes szereket. Amerika egyébként Németországból vár jelenlegi készlete mellé még több mint 30 millió adagot.

Nemrég a japán Fujifilm Holdings gyógyszeripari érdekeltségeiben előállított influenza elleni gyógyszerről, legalábbis annak egyik összetevőjéről állították kínai tudósok, hogy hatásos az új koronavírussal fertőzött betegek gyógyításában, ráadásul mellékhatás nélkül. Nyolcvan betegen próbálták ki az Avigan, illetve a Favipiravir nevű gyógyszereket, és a tapasztalataik szerint gyorsabb volt velük a gyógyulás. Ezeket a szereket korábban az Ebola visszaszorításában alkalmazták.

A gyógyulást segítő szerek mellett gőzerővel zajlik a megelőzéshez szükséges vakcinák fejlesztése is. Ausztráliában hetek óta tesztelik a Covid-19 elleni oltóanyagot, egyelőre görényeken – derült ki az euronews.com cikkéből, hozzátéve, hogy legkorábban 2021 végén lehet belőle valódi oltás. A most végzett kutatás, amelyet az Egészségügyi Világszervezet, a WHO is engedélyezett, három hónapos lesz, és még csak preklinikai szakasznak tekinthető. Most azt nézik, hogy hol fejti ki jobban a hatását, izomszövetbe injektálva vagy például orrspray segítségével bejuttatva a szervezetbe. A kutatók úgy tervezik, hogy nyáron az emberi tesztelés is elkezdődhet a „hibás vírust”, vagyis annak csak a fehérjéit tartalmazó vakcina kifejlesztése érdekében. Az alapelv az, hogy a vírus fehérjéi arra késztetik a szervezetet, hogy immunválaszt adjon. Közben oltóanyag emberen való tesztelése előtt áll az Egyesült Államok is, és szintén egy Covid-19 elleni vakcinát tesztelnek rágcsálókon Izraelben.

összeállította: há, forrás: MTI, Origo, euronews.com
kép: promotions.hu

 

közösség

további frisss

lap tetejére