Reszkess Európa, sálálálálá!

• 2020. július 02., csütörtök •
11 évvel ezelőtt skandálta ezt a Hali-tábor, amikor kedvenceik a magyar csapatok közül elsőként vetették meg lábukat az akkor induló Európa-ligában. Következzen egy kis múltidéző a Haladás-Irtysh Pavlodar összecsapásról.
Reszkess Európa, sálálálálá!

A 2008/2009-es élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban újoncként bronzérmet szerzett Haladás 2009. július 2-án (akkor is csütörtökre esett) este futballtörténelmet írt, hiszen első magyar csapatként léphetett pályára az akkor debütáló Európa-ligában. Ez a kupasorozat az UEFA-kupa átszervezett utódjának tekinthető, amely lényegében az 1955-ben alapított Vásárvárosok Kupájának (VVK, 1955-1971) és az UEFA-kupába olvadt Kupagyőztesek Európa-kupájának (KEK, 1960-1999) újabb formátuma.

"A Rohonci úti stadionban a várakozással ellentétben nem volt telt ház, és mintegy négyezer néző előtt indult útjára a labda a provizórikusan majdnem teljesen leszékezett arénában. A televízió sajnos nem közvetítette a mérkőzést, hiszen a Digi TV-vel folytatott hosszas tárgyalások nem vezettek eredményre, így a Haladás a közvetítési jogért járó minimum négymillió forintos bevételtől esett el – a futballra éhes sportbarátok érdeklődéséről nem is beszélve... Hiába, egy kazah középcsapat, mint amilyen a Irtisz Pavlodar sajnos nem hozza lázba a média döntéshozóit.
A mérkőzést megelőző esőzések miatt a csúszós talajon a játékosok kevés élvezhető megmozdulást produkáltak, és a Haladás meddő mezőnyfölénye ellenére a vendégek masszív védelmének feltörése jó ideig valószínűtlennek bizonyult. Több mint egy órán át egyik kapu sem került veszélybe. Labdabirtoklás terén ugyan nagyon nagy volt a különbség a szombathelyiek javára, ám ezt sokáig nem sikerült gólra váltani.
A Haladás a tőle megszokott 4-3-3-as felállásban kezdett úgy, hogy a két szélső támadó a labdavesztéseket követően azonnal visszazárt a középpályások vonalába. A kazah csapat 4-5-1-es felállásban játszott, és habár látszott, hogy kiváló erőnlétű, fegyelmezett és szervezett játékosokból áll, nem erőltette sem a támadást, sem a kontrázást.
A megváltást a 78. percben Kenesei Krisztián gólja jelentette, akinek 26 méteres szabadrúgása rakétaként csapódott a bal pipába. A mérkőzés jegyzőkönyvéhez tartozik még az albán játékvezetői trió makulátlannak egyáltalán nem nevezhető tevékenysége, hiszen a 68. percben Parhamcsuk a tizenhatoson belül kirúgta Rajos Gábor támaszkodó lábát, ám a nyilvánvaló 11-es elmaradt. Két perccel a vége felé pedig hasonló helyzetben Rimavicius szabálytalankodott Skriba Mátéval szemben, ám a bíró sípja ismét néma maradt..." - olvasható a Nemzeti Sport 2009. július 3-i számában.

Mint ismert, a Hali bár Kazahsztánban 2:1-re kikapott a Pavlodartól, idegenben rúgott góljával továbblőtte magát az EL következő fordulójába, ahol az Elfsborg jelentette a szombathelyieknek a végállomást.

Szombathelyi Haladás - Irtysh Pavlodar 1:0 (0:0)
Európa-liga-selejtező, 1. mérkőzés, Rohonci út, 4000 néző
Vezette: Albano Janku (Denis Rexha, Proletar Puto)
Gólszerző: Kenesei (79.)
Sárga lap: Rajos (69.), illetve Andrejev (32.), Somko (48.), Parhamcsuk (72.), Szobolev (86.)

Szombathelyi Haladás: Rózsa, Schimmer, Guzmics, Kuttor, Tóth, Rajos, Molnár, Vörös, Oross, Kenesei, Maikel (Skriba, 64.).
Edző: Csertői Aurél

Irtysh Pavlodar: Rihard, Rimavicsusz, Nakov, Csernisov, Kolomic, Jurin (Szoboljev, 72.), Ivanov, Andrejev, Parhamcsuk (Noszkov, 82.), Somko, Malcev (Malinyin, 65.).
Edző: Leonyid Nazarenko

fotó: vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére