Rendbontás és verekedés

kép:24.hu • 2020. június 08., hétfő •
A Szombathelyi Járásbíróság négy garázdaság miatt indult ügyben összesen hét vádlott büntetőjogi felelősségéről döntött büntetővégzéseiben.
Rendbontás és verekedés

A büntetett előéletű vádlott 2019 őszén szeszesital vásárlás céljából ittasan megjelent egy vasi kistelepülés élelmiszerboltjában, ahol magatartásával rendbontást idézett elő: a bolt előtt kiabálni kezdett, az eladónőt szidalmazta, majd megfenyegette. Miután a megvásárolni kívánt alkoholt a pultra csapta, a pult mögé bement az eladónő után, de egy ott tartózkodó vásárló kivitte a vádlottat, aki ezt követően a bolt ajtaját ütve tovább folytatta az eladónő szidalmazását. A bíróság 1 év 6 hónap – 2 év próbaidőre – felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki a terhelttel szemben.

2019 nyarán és őszén közterületen több verekedés történt. Egyik esetben Szombathelyen előzetes szóváltást követően a vádlottak kölcsönösen dulakodtak egymással, amely miatt a földre estek, ahol tettleg tovább bántalmazták egymást. A büntetlen előéletű vádlottakat a bíróság 2-2 évre próbára bocsátotta.

A másik esetben egy falu buszmegállójában várakozó sértettekhez lépett oda a vádlott, egyiküket szidalmazni kezdte és ököllel fülön ütötte, emiatt a sértett a fejével a buszmegálló falának esett, majd az elkövető a ruházatánál fogva lerántotta a földre és többször belerúgott. Ezt követően egy másik sértettet az arcának bal oldalán kétszer ököllel megütött. 100.000 forint pénzbüntetést kapott a büntetlen előéletű terhelt.

A harmadik esetben pedig az III. rendű vádlott és a tanú egy község művelődési ház előtt szóváltásba keveredtek. Ezt észlelte az I. rendű vádlott, aki odalépett és mellkason lökte az a III. rendű vádlottat, aki visszarúgott és leszabta az I. rendű vádlott pólóját, majd a földre lökte és ott dulakodtak tovább. Ekkor odalépett a tanú és a II. rendű vádlott, hogy szétválasszák őket, mindeközben a III. rendű vádlott két alkalommal combon rúgta a II. rendű vádlottat, aki kétszer visszarúgott. A bíróság a büntetett előéletű vádlottakkal szemben 100.000-100.000-100.000 forint pénzbüntetést szabott ki.

Valamennyi vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen - tájékoztatott a Szombathelyi Törvényszék. 

közösség

további frisss

lap tetejére