Remek szezonkezdet a Savaria TSE számára

• 2022. augusztus 18., csütörtök •
A Magyarországon egyedülálló módon a nyári szezonban megrendezésre kerülő, többnapos Balaton Summer Táncversenyen a Savaria TSE táncosai rekord mennyiségű, összesen 24 érmet szereztek. Az Egyesület versenyzői a pénteken kezdődő és egészen vasárnap estig tartó megmérettetésnek edzőtáborból érkezve futottak neki, így egy igazán hosszú, ám annál sikeresebb hetet tudhatnak maguk mögött. A versenyre az ország minden tájáról érkeztek táncosok, sőt még Horvátországból is számos pár nevezett, így a nemzetközivé kibővült mezőnyben is bizonyítottak a táncosok.
Remek szezonkezdet a Savaria TSE számára

A hétvégén a SAVARIA TSE minden táncosa döntőben táncolt, mely – sokszor csak hajszálnyival lecsúszva a dobogóról – a számos döntős helyezés mellett csodálatos éremesőt is eredményezett, a táncosoknak 6 arany-, 9 ezüst- és 9 bronzérem lett a jutalma. A fantasztikus szezonkezdet után remélhetőleg hasonló szép sikerekkel az országos bajnokságok következnek az őszi szezon folyamán. 

A versenyzők, akik a gyönyörű eredményeket szállították: Szántó Ádám – Nyári Tifani, Varga Bartos Ádám – Bicsák Nóra, Benke Barnabás – Kirchknopf Lola, Horváth Levente – Horváth Dorina, Koroknai Roland – Batyi Enikő, Márk Olivér – Kocsner Luca, Bedi Dominik – Illés Hanna, Csejtei Csaba – Varga Natasa

közösség

további frisss

lap tetejére