Pont nélkül maradt a Hali

sd • 2020. augusztus 09., vasárnap •
Ezúttal is szoros összecsapást hozott a Gyirmót és a Szombathely csatája, amelyet ezúttal a házigazdák nyertek meg 1 góllal.
Pont nélkül maradt a Hali

Túl sok említésre méltó szituációt nem nagyon lehetett feljegyezni az első játékrészben, a hangulat azonban a mintegy fél ezer szombathelyi szurkolónak köszönhetően fergeteges volt. A 23. percben megejtett ivószünetig nagyobb ziccer nélkül csordogált a mérkőzés, inkább csak 1-1 kisebb helyzetecskéig jutottak a felek. A frissítő után sem változott különösebben a találkozó képe, a hazaiaknál Herjeczki, vendég oldalon pedig Medgyes volt a legaktívabb elöl, de egyikük sem talált be. A félidő végén Bosnjak szerezhette volna meg a vezetést a Haladásnak, Rusák azonban bravúrral fogta a lövést.

Szünet után felpörögtek az események, az 53. percben Major jobbról középre belőtt labdáját Szatmári továbbította a kapuba - 1:0 a Gyirmótnak. Sokat nem váratott magára a vasiak válasza, 4 perccel a bekapott gól után Bosnjak húzott el a bal oldalon, okosan tálalt a második hullámban érkező Rácz elé, aki egy igazítást követően a bal felső sarokba bombázott - 1:1! Újabb 10 percet kellett várni a következő találatra, a csereként beállt Simon András fejelt egy jobb oldali beadást Verpecz kapujába, 2:1 oda. Nem sokkal később szabadrúgáshoz jutott a Hali, Rácz állt a labda mögé, 22 méteres bombáját épphogy léc fölé tudta tornászni Rusák. Támadott becsülettel a Szombathely az egyenlítésért, újabb gól azonban már nem született, így a Haladás elkönyvelte idénybeli első vereségét.

GYIRMÓT FC GYŐR–SZOMBATHELYI HALADÁS 2–1 (0–0)
Győr-Gyirmót, ALCUFER Stadion, 1200 néző. Vezette: Barna Gábor (Kiss Balázs, Baghy Csaba)

Gyirmót FC Győr: Rusák - Major, Hudák, Széles, Hajdú - Nagy P. (Vass Á. 75.), Lázár P., Szatmári - Herjeczki (Lustyik 88.), Varga B. (Simon, 66.), Heffler. Vezetőedző: Csertői Aurél

Szombathelyi Haladás: Verpecz - Csilus (Jancsó 76.), Mocsi, Devecseri -  Szekér, Holdampf - Tóth D. (Schimmer a szünetben), Kiss B., Bosnjak - Medgyes (Tóth B. a szünetben), Rácz. Vezetőedző: Mátyus János

Gólszerző: Szatmári (53.), Simon A. (68.), ill. Rácz (58.) 

 

Kép: Facebook/Haladás Szurkolói Kör

közösség

további frisss

lap tetejére