Papírkosár az irodában

szponzorált tartalom (x) • 2022. január 26., szerda •
Sokan vagyunk, akik több időt töltenek az irodában, mint az otthonukban. Itt fogyasztjuk el a reggelinket, az ebédünket és dobjuk a papírkosárba az elhasznált nejlonzacskókat. Ha sok a túlóra akkor még az is előfordulhat, hogy ebben a helyiségben szenderedünk el egy pár pillanatra.
Papírkosár az irodában

Irodai légkör

Az irodai létnek is megvannak a pozitív és negatív oldalai. A pozitív, hogy egyfajta második otthonként tekinthetünk rá, hiszen a legtöbb helyszín olyan kialakítással rendelkezik, ami akár egy nappalinak is beillene. Nem nekünk kell takarítanunk, mégis állandó tisztaság lengi körül a kényelmes széket és a rendezett íróasztalt. 

Az igazán dolgozó-barát munkahelyeken még kisebb fittnesz egység is kialakításra kerül, így az alkalmazottak a munkaidő letelte után átmozgathatják magukat, és zuhanyzásra is van lehetőség. Vannak olyan cégek, akik még az ebédről is gondoskodnak, és többfogásos menüválasztásos étkezési lehetőséget biztosítanak munkatársainak. A környezetbarát vállalatok pedig nagy hangsúlyt fektetnek a zöldebb működésre, amihez a szelektív hulladékgyűjtésen keresztül vezet az út. 

Első lépés: a papírkosár

A  Szemetesek.hu webáruház kínálatában kapható papírkosarak az iroda nélkülözhetetlen kellékei. A tevékenységből fakadóan a munkatársak rengeteg papírhulladékot termelhetnek, ezért célszerű minden munkaállomás mellé elhelyezni egy hulladékgyűjtő edényt. Az igazán környezettudatos vállalatok elkötelezettek a fenntarthatóság mellett, így a szelektív hulladékgyűjtés csupán egy apró része annak a rengeteg feladatnak, aminek ellátásával hozzájárulhatnak a jelen környezeti állapot megtartásához. 

Számos cég használ már napelemeket a villamosenergia előállításához, hogy a tevékenységéhez szükséges energiát ebből fedezze. Gyakran a telephelyen belül és kívül is úgy jelölik ki a logisztikai útvonalakat, hogy az a lehető legköltséghatékonyabb és ugyanakkor energiahatékony is legyen. Sok vállalat vezet be környezetpolitikát, amelyben meghatározza azokat a vállalásokat, amellyel elősegíti a fenntarthatóságot.

Kis lépésekkel a cél felé

A papírkosarak használata tehát csupán csak az első lépés a környezettudatos szemlélet kialakításában. Nagyon fontos, hogy az adott szervezet meghatározza azokat a lépéseket, amelyekkel részt kíván venni a környezetvédelemben. Ennél is lényegesebb a környezetvédelmi témájú előadások tartása a munkatársak számára, hiszen a változás az egyén szintjén történik, és tudatosítani kell a dolgozókban a szerepüket. 

Egyre több cég lép a fejlődés útjára ezen a téren, ami mindenképpen pozitívan értékelhető. A jövő generációk munkavállalóinak pedig már komoly szempont lehet a vállalati kultúra és az, hogy abban milyen szerepet kap a fenntarthatóság. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy megéri zöldnek lenni.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére