Orbán Viktor bejelentette: meghosszabbítják az oltási akcióhetet

• 2021. november 26., péntek •
A jövő hét folyamán is folytatja a kormány az oltási akcióhetet, a már ismert konstrukció alapján – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken. A kormányfő szerint növelték a kapacitást, az eszközök rendelkezésre állnak, így az egészségügy bírja a nyomást, és nem fog összeomlani újabb hullámok esetén sem. A műsorban szó volt mindezeken túl az Európát érintő migrációs nyomásról, a rezsiharcról és az adócsökkentésekről is.
Orbán Viktor bejelentette: meghosszabbítják az oltási akcióhetet

Egy héttel meghosszabbodik az oltási akcióhét

  • A harmadik oltás biztosan életmentő oltás
  • Idén lehet karácsony, de ahhoz magas átoltottság kell
  •  Az Európai Bizottság részéről három irányból éri támadás Magyarországot 
  • A kormány az adócsökkentés pártján áll

A kormányfő számított rá, hogy sikeres lesz az akcióhét, hiszen bár – ahogy fogalmazott – a magyarokat nehéz kiismerni, de egy komoly, felelősségteljes nemzet. 

„Reménykedtem, hogy ilyen sikeres lesz az oltási akcióhét; az emberek mindig az utolsó egy-két nap intézik az ügyeiket, akik nem oltásellenesek, viszont a legkisebb ügyintézéssel el tudják intézni az oltást, azok élnek is a lehetőséggel” – fogalmazott a műsorban.

Bejelentette: „Olyan sikeres az oltási hét, hogy egy héttel meghosszabbítjuk. Akik ezen a héten elmulasztották, azok jövő héten tudják pótolni.” A miniszterelnök elárulta: a legtöbben a harmadik oltást veszik fel.

Közölte, 

TAVALY KIS KARÁCSONY VOLT, MERT NEM VOLT VAKCINA, IDÉN LEHET NAGY KARÁCSONY, HA FELVESZIK AZ EMBEREK A HARMADIK VAKCINÁT.

Mint mondta, átlagosan 4-6 hónap után a második oltás ellenanyaga gyengül, ezért vannak, akik két oltás után elkapják a vírust, így kiemelten fontos a harmadik adag oltóanyag.

Nincs ok a zárásra, folytatta a Kossuth rádióban. „Minden rosszat szeretnék elkerülni, ha sikerül fékezni, akkor nincs okunk zárni, a zárás csak lassítás, a megoldás az oltás” – fogalmazott. Orbán Viktor kérte az embereket, hogy az eddigi vírus elleni intézkedéseket, így a maszkviselést is tartsák be. Megismételte: mindenki vegye fel a harmadik oltást, „aki felvette, annak megmentettük az életét, tegyük azt, ami a helyes, azt, ami jó, ez pedig a harmadik oltás”.

KÜLÖN KÉRTE A SZÜLŐKET, HOGY OLTASSÁK BE GYEREKEIKET, HISZEN KEVESEBB MINT EGY HÓNAPON BELÜL ÉRKEZIK AZ ELSŐ SZÁLLÍTMÁNY AZ 5–11 ÉVESEKNÉL ALKALMAZHATÓ VAKCINÁBÓL, AMIBŐL A KORMÁNY KÉTMILLIÓ DARABOT SZERZETT BE.

A Kossuth rádióban készült interjúban szóba került a védekezés és az egészségügy leterheltsége is. „Minden az orvosok, ápolók hősiességén múlik, emberfeletti munkát végeznek immár két éve” – mondta a miniszterelnök. Emlékeztetett: meghozták az intézkedéseket, soha nem látott béremelést hajtottak végre, „70 százalékkal emeltük az ápolók bérét”.

KIJELENTETTE: AZ ORSZÁG VELÜK VAN, AZ ESZKÖZÖK, LÉLEGEZTETŐGÉPEK RENDELKEZÉSRE ÁLLNAK, VAKCINA VAN, ORVOSSÁG VAN, AMIVEL A BETEGEK SZENVEDÉSÉT CSÖKKENTENI LEHET.

Orbán Viktor szerint minden adott, hogy az egészségügy ne omoljon össze: a magyarországi egészségügyi kapacitás nagyobb, mint tőlünk nyugatra.

Migráció 

Az interjú a migráció kérdéskörével folytatódott. Orbán Viktor rámutatott, hogy az Európai Bizottság részéről három irányból éri támadás Magyarországot egy időben. A politikus szerint ilyenre még nem volt példa, a migránsok támadása elérte Európát. „Oroszország felől a lengyel–belorusz határon, keletről és a balkáni útvonalról, Szerbián keresztül is érkeznek.” Úgy véli, mindhárom irányból egyszerre nő a nyomás, „több mint 100 ezer migránst állítottunk meg idén a határon, ez jóval több, mint az elmúlt években” – hívta fel a figyelmet. 

Ők nem jelentkeztek, kopogtattak, hanem be akartak törni Magyarországra.

Ez bűncselekmény, be kell őket zárni, na de akkor hova teszünk el 100 ezer börtönlakót? – tette fel a kérdést Orbán Viktor. „Mi visszavisszük őket a határ túloldalára, az Európai Unió ezzel szemben azt szeretné, ha ez a 100 ezer ember itt lenne Magyarországon – szerintük ezeket az embereket be kéne fogadnunk.”

Orbán Viktor szerint ma nem békeidő van, hanem egy nagyon komoly háborús időszakot élünk, amit pedig Brüsszel csinál, hogy ragaszkodik a régi szabályokhoz, az felér egy ostobasággal. „Naponta 30-35 ezer ember hagyja el Afganisztánt, és ők elindulnak Európa felé, többségében a Balkánon keresztül, erre Brüsszelnek is fel kell készülnie […] nem büntetniük kéne bennünket, hanem a költségeinket állni, adniuk pénzt a határvédelemre.”

SOROS GYÖRGY CIVIL SZERVEZETEINEK ADNAK PÉNZT, AKIK VÉDEKEZNEK, AZOK VISZONT NEM KAPNAK ORBÁN VIKTOR SZERINT.

A miniszterelnök hangsúlyozta, vannak bevándorlóországok, mint például Németország, de Magyarország nem akar közéjük tartozni, „mi ebből nem engedünk”.

Rezsiharc

A rezsiárak elszállása elleni harc kezdetét 2013–2014-re datálta a miniszterelnök. Mint monda, bár rendszeresen változik a gáz és az áram világpiaci ára, de a kormány nem enged ebből, az emberek oldalán áll, a Nyugatot pedig megviseli, és most kapkodnak, hogy megvédjék a családokat.

A kormányfő arra is kitért, hogy miért gondolkodnak adócsökkentésben. Mint mondta, „a baloldal és a jobboldal között egy nagy vita tart harminc éve, a baloldal abban hisz, hogy adót kell emelni, mi abban hiszünk, hogy adót kell csökkenteni”. Leszögezte: a választás igazi tétje, hogy ha a baloldal nyer, akkor adóemelés lesz.

(Borítókép:  Oltásra várakozók Győrben 2021. november 22-én. Fotó:  Krizsán Csaba / MTI)

Forrás: index.hu

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére