Orbán Viktor: A regisztráltak száma átlépte a 4 milliót

• 2021. április 09., péntek •
Május elejétől számítva 10 naponként egymillió oltást tudunk majd beadni, így június elejére 7 millió beoltott lehet, de ehhez elég regisztrált kell – tájékoztatott a miniszterelnök.
Orbán Viktor: A regisztráltak száma átlépte a 4 milliót

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. A kormányfő a beszélgetés elején elmondta: a járványhelyzetben most a brit mutáns pusztít, és bár ez ugyanaz a vírus, más a tűzereje. „Most a zárásokkal nem lehet visszaszortani” – tette hozzá.

Az izolálás csak lassítani tudja a vírus terjedését, megsemmisíteni csak vakcinával lehet”

– szögezte le a kormányfő.

Jól halad, de még mindig kevés a védoltásra regisztráltak száma

Orbán Viktor elmondta, hogy a rendszerváltás sem produkált háborús állapotokat, míg most olyan helyzetben élünk. „Filmekben lehet ilyett látni, ami most van” – fogalmazott. „Az embereknek a háborúból előbb-utóbb elegük van” – tette hozzá. Mint foglmazott:

akkor lesz béke, ha a vírust az oltásokkal sikerült legyőzni.

Ahhoz, hogy legyőzhessük a vírust, kellen emberek, akik be akarják magukat oltatni.” 

„Mindenki békés életre vágyik. A kérdés, hogy mikorra jutunk el oda, ahol a britek vannak. Ahhoz, hogy legyőzhessük a vírust, ahhoz regisztrálni kell, és mára már több mint 4 millió ember regisztrált. Ez azonban még kevés, és kampányt indítunk, hogy még többen vegyék rá a regisztrálásra.

Már 2,7 millió embert oltottunk be, és május elejére 4 millió lesz a beoltottak száma.

Június elejére 7 millió beoltott lehet

Május elejétől számítva 10 naponként egymillió oltást tudunk majd beadni, így június elejére 7 millió beoltott lehet, de ehhez elég regisztrált kell. Orbán Viktor elmondta, hogy a labdarúgó EB-elejére mindenki, aki regisztrált, azt beoltjuk. A kormányfő elmondta, hogy egy óvatos lépést tettünk ezen a héten. Orbán Viktor mindenkinek köszönetet mondott, hogy betartották az este 8 órakkor kezdődő kijárási tilalmat. Az emberek példás fegyelemmel tartották be a korátozásokat.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy az ország egyik legfőbb logisztikai akcióját irányítják most az oltások megszervezésével. Az egész egy nagyon bonyolult folyamat – tette hozzá. Önmagában nézve sem rossz a teljesítményünk, de összevetve az uniós országokkal Magyarország messze megelőzve vezet.

Brüsszelben az történt, mint a migrációnál és a kerítésépítésnél

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy 90 százalék fölött van a 65 év felettiek beoltása. Az elejétől fogva bíztam benne, hogy ez sikerülni fog – tette hozzá. Az idősek életveszélyben voltak, és ember nem tudta megmondani, hogy ha a 65 év felettiek megkapják a vírust, akkor mi fog történni. Brüsszelben az történt, mint a migrációnál és a kerítésépítésnél, és mire észbe kaptak, addigra bent voltak – mondta a kormányfő. Csak a magyaroknak volt a helyén az eszük. 

Orbán Viktor elmondta, hogy a vakcinák esetében mondtuk, hogy nemcsak az árat, hanem az időpontot is figyelembe kell venni. A kínai és orosz vakcina esetében is ugyanolyan támadásokat kapott az ország, mint a kerítésépítés idején – tette hozzá. Most pedig Bajorország orosz vakcinát akar rendelni. Úgy látja, jól döntött az ország, és hiába vannak nálunk nagyobb országok, akkor is nekünk kell vállalni a döntés felelősségét.

Május 10-én nyitnak a középiskolák, és csak írásbeli érettségi lesz

Orbán Viktor szólt arról is, hogy Magyarországon sokkal nagyobb a bizalom az oltásokkal kapcsolatban, mint sok nyugati országban. Még nincs döntés a 16-18 évesek oltásáról. Úgy döntött az Operatív Törzs, hogy a középiskolák csak május 10-én nyitnak. Csak írásbeli érettségi lesz – mondta a kormányfő. Orbán Viktor szólt arról is, hogyha elérjük a 4 milliós létszámot május elejére, akkor nyithatnak a szállodák, éttermek és a közösségi események. Most egyelőre  az iskolák újranyitása következik – tette hozzá. 

A baloldal oltásellenes

A baloldal oltásellenes, és ez nem képezheti vita tárgyát- mondta a kormányfő. A baloldal beadott egy országgűylési határozatot arról, hogy tiltsák be a kínai és orosz vakcinát, ez egy tény – tette hozzá. Ha ezt a parlament elfogadja, akkor sokkal többen haltak volna meg. Az csak a képmutatás része, hogy magukat beoltják, és az embereket lebeszélik – tette hozzá.

Petry Zsolt sincs egyedül

Petry Zsolt kirúgásáról azt mondta a kormányfő, hogy Németországot nem minősíti, éppen elég bajt okoz, hogy Németország minősítget minket. Azt le lehet vonni, hogy a liberális politika ma Európában elnyomó politika, aki hangot ad a véleményének, azt megbüntetik – tette hozzá. Az elvi kérdésekenk túl nagyon fontos, hogy itt egy magyar emberrő van szó. Magyarország ma egy sikeres ország akar lenni, és ezt akkor lehet elérni, ha betartjuk a legfontosabb törvényeket, így egyetlen magyar sincs egyedül, így Petry Zsolt sincs egyedül.

Orbán Viktor elmondta, hogy a válogatott körüli nyilatkozat miatt alakult ki ez a helyzet. A válogatott sportolókra lányaink és fiainkra tekintünk, így nem mindegy milyen állapotok vannak a válogatot körül.Most a válogatott egység megbomolhat  a csapatban és a csapat és a szurkolók között, de az egységet helyre kell állítani ez pedig a szövetségi kapitányon és Szalai Ádámon múlhat.


Forrás: mandiner.hu
Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

közösség

további frisss

lap tetejére