Ökumenikus istentiszteletet tartottak a keresztény egyházak vezetői

MTI • 2020. június 01., hétfő •
Közös pünkösdi istentisztelet tartottak a keresztény történelmi egyházak vezetői, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke pünkösdhétfőn a Budavári Nagyboldogasszony-, közismert nevén Mátyás-templomban.
Ökumenikus istentiszteletet tartottak a keresztény egyházak vezetői

Az egyházi vezetők együtt imádkoztak a koronavírus-járvány áldozataiért, a betegeket ellátó orvosokért, ápolókért és hálát adtak Istennek a járvány enyhüléséért. A főpásztorok megemlékeztek a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról és imádkoztak a nemzet egységéért. Erdő Péter arról beszélt: a járvány idején "alkalmat kaptunk az Istentől, hogy felfedezzük, mi az igazán lényeges az életünkben". Ezekben a napokban tanúi lehetünk a fokozatos, óvatos újrakezdésnek, de ne ott kezdjük újra, ahol március elején abbahagytuk! - kérte a bíboros.

Az elmúlt időszakban "rádöbbentünk, hogy az egészségen, a megélhetésen túl a kultúra, a tanulás is keresi a túlélés és a megújulás lehetőségét. Főként pedig örömmel tapasztaltuk, hogy a fizikai elkülönülés ellenére is nagy bennünk a vágy a közösségi élet iránt és szomjazik a lelkünk arra, hogy Istennel találkozzon" - fogalmazott Erdő Péter.

Bogárdi Szabó István kiemelte: 100 esztendeje szórták szét a magyar népet, 100 esztendeje "sok fájdalom közepette kell tanulnunk, hogy miképpen tesz szabaddá az igazság, és hogyan ébreszt reményt a kegyelem". Az igazság pedig ez: "nem erővel, sem hatalommal, hanem Isten lelke által" - fogalmazott Zakariás prófétát idézve. Hangsúlyozta: ez az igazság irányjelző, megmutatja, hogy "amit meg kell építenünk, amiben egységre kell jutnunk", az nem az emberi akarattól függ. Ez a "nehéz igazság szabaddá tesz" és "bátorságot is ad", mert "nem elveszi az alkotókedvünket, nem elfordít a jövőtől, hanem megmutatja (.),  hogy nincsen kárhoztató ítélet azok ellen, akik nem test szerint, hanem lélekben élnek" - fűzte hozzá a református püspök.

Fabiny Tamás azt mondta: pünkösdkor kezdődött az egyház története, ezért különösen fontos, hogy ezen az ünnepen "ökumenikus egységben tudunk imádkozni az oltárnál". Pál apostol leveléből idézett: "nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét". A szentírási részletet magyarázva kiemelte: a szeretetben nincs félelem, hanem erő van. "Ne féljünk a másik felekezettől", és a vegyes házasságban élők is lássák meg a lehetőséget a különbözőségben - mondta. Hozzátette: az imaóra elején a főpásztorok közös imádságában közös bűnvallás is volt, mert az ökumenének része kell, hogy legyen az egymás ellen elkövetett bűnök megvallása és a bocsánatkérés is.

 Az istentiszteleten részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Pünkösd a keresztények harmadik legnagyobb ünnepe, amelyet húsvét után ötven nappal tartanak.

közösség

további frisss

lap tetejére