Nyílt levél Márki-Zay Péternek

• 2021. október 13., szerda •
Elnézve azt, amit az elmúlt napokban tettél, láthatóan te vagy a Fidesznek a főnyeremény.
Nyílt levél Márki-Zay Péternek

„Kedves Péter!

Összeszorított szájjal hallgattam az elmúlt napokban azt a sok mindent, amit nyilatkoztál sokszor és sok helyen. Fegyelmezett vagyok, ezt talán te is elismered. Baloldali vagyok, ezt tudod. Azt pedig magad is megtapasztalhattad, hogy milyen sokat jelent nekem az összefogás. 2018 decembere óta kitartó munkával, sokan dolgoztunk azon, hogy a hat ellenzéki párt és a civilek idáig eljussanak. Eddig csöndben voltam, mert azt hittem, hogy csak egy rossz 24 órád volt. Most azonban világos, hogy nem ez a helyzet.

Péter!

– Ma Dunakeszin azzal szólított meg egy házaspár, hogy jöttünk mi, hazaárulók szavazni. Érted? A mi szavazóink, az ellenzék, és az általad is támogatott jelöltek szavazói.

– Arról nyilatkozol, hogy Dobrev Klára gyűlöletkampányt folytat ellened. Mit, Péter? Gyűlöletkampányt? Átgondolod te egyáltalán, amit mondasz?

– Azt állítja egyik társad, persze nagy nyilvánosság előtt, hogy van DK-s alapszervezet, amelyik melletted áll. Péter! Nincs ilyen szervezet!

– Az állítod, hogy a családod támadja a DK. Ki Péter? Megmondom én: közülünk senki!

– Azt állítod, hogy a Fidesz Klára mellett mozgósít. Péter! Klára mellett? A lelked mélyén te is tudod, hogy egészen más a helyzet.

– Azt állítod, hogy csak te jelented a reményt. Nem Péter! A reményt az ellenzéki összefogásra szavazó sok magyar jelenti.

– Feszül szét az együttműködés a szavaid miatt. És nem az eltérő programok miatt, hanem mert ütsz-vágsz mindenkit, aki nem téged támogat ebben az amúgy nagyon szépnek és nemesnek indult előválasztási versenyben.

Kedves Péter!

Te folyton azt mondod, hogy a riválisaink számára Dobrev Klára a főnyeremény. Elnézve azt, amit az elmúlt napokban tettél, láthatóan te vagy nekik a főnyeremény. Bántasz ellenzéki szavazót, azt mondod, hogy árulják a hazát, közben rombolod a szövetséget. Olyanokat állítasz, ami nincs vagy nem igaz. Kifordultál magadból. És nem tudom, hogy miért.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére