Női kosárlabda Polgár Béla emlékére

Szita Róbert - Tóth Arnold • 2015. szeptember 19., szombat •
Igazából nincs tét a mostani nemzetközi kosárlabda tornán, viszont felmérhetjük, hol tartunk jelenleg – ezt Kozma Tamás (képünkön balra), a SzoEse vezetőedzője nyilatkozta honlapunknak a Kanizsai Vadmacskák SE elleni meccs előtt.
Női kosárlabda Polgár Béla emlékére

Három csapat, a Kanizsai Vadmacskák SE, az UBI Graz és a SzoESE-Sportiskola indult azon a hagyományteremtő női tornán, melyet Polgár Béla emlékére rendeztek szombaton, az Aréna Savariában.

Kozma Tamástól, a SzoEse vezetőedzője arról informálta honlapunkat, hogy 18 felnőtt korú női játékos edz nap mint nap Szombathelyen, ahol lehetőséget lát arra is, hogy egyszer NB I-es csapata lehet a vasi megyeszékhelynek. A tornát egyébként a sportiskola utánpótlásának és az egyetem felnőtt csapatának menedzselése miatt szervezték meg, melyen jövőre már 4, aztán akár 6 csapat is indulhat majd. 
Azt hiszem, hogy ez a torna jó alkalom lehet arra, hogy négy új játékosunkat beépítsük a csapatba és felkészüljünk a három hét múlva kezdődő NB II-es bajnokságra – tette hozzá a frisss.hu-nak nyilatkozó Kozma Tamás.

A torna első meccsének végeredménye: SzoEse – Kanizsa 45–60 (11-15,11-14, 7-14, 16-17)
Ezekben a percekben kezdődött a SzoESE - Ubi Graz meccs, majd 13 órakor az UBI Graz - Kanizsai Vadmacskák SE találkozóval zárul a torna. 

A szervezők reményei szerint az emléktorna egyszer majd női első osztályú felkészülésű tornává is kinőheti magát. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére