Névadó a kéziseknél

SzR-HE • 2015. október 08., csütörtök •
Szerdától Kozma Szerszám-SZKKA néven szerepel az NB II-ben és a Magyar Kupában is a szombathelyi női kézilabda csapat.
Névadó a kéziseknél

A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia a mezszponzorációs támogatók érkezését követően, szerdán egy újabb, ezúttal névadó szponzor érkezését jelentette be.

Az Öreg Posta Sörözőben Pődör Zoltán, a klub ügyvezető elnöke kiemelte: az a munka, amit már elkezdtünk korábban, újabb lépcsőfokához ért. Ma már több helyi családi vállalkozás támogatja a sportágat, a klubot. Az együttműködés fejlődésének eredményeként, a korábbi mezszponzorból névadó szponzor lett, így a továbbiakban Kozma Szerszám-SZKKA néven szerepel a csapat.

A hosszú távú együttműködésben bízik Kozma Norbert, a Kozma Műszaki Kereskedelmi Kft. egyik ügyvezetője is. 
Egyelőre a 2015/206-os évadra vonatkozik a kontraktus, de nem kötöttük ki a további együttműködés feltételeként, hogy bajnok legyen a csapat, ennek ellenére bízunk benne – nyilatkozta honlapunknak Kozma Norbert, aki azt is hozzátette, hogy noha a támogatás összege nem publikus, a felnőtt csapat mellett az SZKKA-nál zajló utánpótlás-nevelést, a gyerekek versenyeztetését, és nyári táboroztatását is nagy örömmel támogatják.   

A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia részéről Pődör Zoltán ügyvezető elnök, míg a Kozma Műszaki Kereskedelmi Kft. részéről Kozma Krisztián és Kozma Norbert írták alá a névadó szponzorációs szerződést. 

Kozma Szerszámáruház

"A Kozma Műszaki Kereskedelmi Kft. egy igazi családi vállalkozás. Alapjait az édesapa (Kozma István) rakta le 1987-ben, ekkor indult egyéni vállalkozóként egy 6 m2-es üzletben, használt gépek kereskedelmével. Fokozatosan kialakította a profil folyamatos bővítésével, Vas megye egyik legnagyobb szerszámáruházát, melyet ma már három gyermeke irányít. A vásárlók 500 nm-es önkiszolgáló áruház polcairól tölthetik meg kosaraikat.
A Kft. célja, hogy magas szinten szolgálja ki az ipari és barkács szinten felmerülő szerszámigényeket. Ezt bőséges árukínálattal, megbízható minőséggel., rugalmas problémakezeléssel és gyors szállítással igyekszik megvalósítani.
S mitől más ez az üzlet? Az elfogadható árak, a szakmai hozzáértés mellett kedves, szolgálatkész kiszolgálás csak hab a tortán."

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére