Németh Szabolcs váltotta Mátyus Jánost

• 2021. június 06., vasárnap •
A vasi megyeszékhely labdarúgásához ezer szállal kötődő vezetőedzője lett a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapatának. Az Illés Akadémiáról érkező 39 esztendős szakember a tervek szerint június 14-én kezdi el a munkát új tanítványaival.
Németh Szabolcs váltotta Mátyus Jánost

Nemrégiben döntött úgy a Haladás közgyűlése, hogy felmenti pozíciójából Mátyus János vezetőedzőt, ezt követően pedig közös megegyezéssel szűnt meg a csapatot az NB II-es tabella 11. helyére vezető szakvezető munkaviszonya. A klub elöljárói nem tétlenkedtek, és villámgyorsan megtalálták az utódot, aki nem más, mint 

A SZOMBATHELYI LABDARÚGÁSHOZ EZER SZÁLLAL KÖTŐDŐ NÉMETH SZABOLCS.

A szakember korábban az Illés Akadémia U19-es csapatával érte el legkomolyabb sikerét, amikor is a vasi fiatalokkal megnyerte a korosztály országos bajnokságát, és azt követően 

AZ IFJÚSÁGI BAJNOKOK LIGÁJÁBAN IS SZEREPELHETETT AZ UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ CENTRUM EGYÜTTESÉVEL. 

A 39 éves tréner kétszer is dolgozott a Dorog felnőtt gárdája mellett, és mindkét alkalommal határozottan jó munkát végzett. A pro licences szakember legutóbb az Illés Akadémia vezető elemzőedzője volt, onnan ül át a Szombathelyi Haladás kispadjára. 

A TERVEK SZERINT NÉMETH SZABOLCS JÚNIUS 14-ÉN ÁLL MUNKÁBA A HALINÁL.

Elmondása szerint nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a zöld-fehér klub vezetősége benne látja a megoldást. Ezzel lényegében egy nagyon régóta dédelgetett álma válik valóra. 

Fotó: Unger Tamás / vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére