Nem fogott a fűrész - összefogtak a versenytársak

fgy • 2021. szeptember 21., kedd •
Falunapot rendeztek vasárnap Bucsuban, ahol a színpadi produkciók és a vidámpark mellett játékos ügyességi feladatok is szórakoztatták a vendégeket. Közben szó esett arról is, hogy a jelentős összegű fejlesztéseknek köszönhetően folyamatosan épül, szépül a település.
Nem fogott a fűrész - összefogtak a versenytársak

 

Történt, hogy a fafűrészelő versenyen a kemény akác kifogott a szerszámon. Mire a szembenálló felek nem egymással, hanem a fűrésszel és a fával küzdöttek. Az önkéntes tűzoltó, civilben asztalos Horváth Bálint azt mondta: dozmati ellenfelemmel osztoztunk a fáradságban, mert bár nem fogott a fűrész, addig nyúztuk, amíg együttes erővel szétégettük a rönköt.

Hasonlóan lelkes versengés zajlott a szögbeverő és a kötélhúzó feladatokban is, de a sörivó versenyre nehéz volt vállalkozókat találni. Igaz, akkor már a falu apraja-nagyja a vacsorát fogyasztotta. Hatvanöt kilogramm marhából, huszonöt kiló hagymából, paprikával, paradicsommal, szalonnával, vörösborral és a szakács titkos fűszerével készült a pörkölt, mellé a szomszédból frissen érkezett toronyi kenyér dukált.

Magyar Péter szobafestő, a főzés a hobbija. Évek óta ő készíti Bucsu közösségi programjain az ételt. Ezúttal sem maradt semmi a bográcsban.


A falunapon nemcsak bucsuiak vettek részt, hanem szép számmal jöttek a szomszéd településekről is.

Évek óta visszajáró vendég itt a Haladás Öregfiúk Klubja, ők ezúttal se hiányozhattak a jó hangulatú rendezvényről.


- Sajnos tavaly a pandémia miatt elmaradt a falunap, de idén gazdag programot állíthattunk össze, köszönhetően a Magyar Kormány támogatásának. Egymillió forintot kapott minden ötezer lakosúnál kisebb település a Magyar Falu Programban falunap rendezésére. Saját forrásból ezt így most nem tudtuk volna megszervezni, hiszen szoros a bucsui költségvetés, mert a pályázatainkhoz jelentős önerőt kellett biztosítanunk – jegyezte meg Gál Sándor polgármester.


A szórakoztatásról a Toronyi Aranypatak Asszonykórus, a Perenyei Hagyományőrző Egyesület, a Nárai Dalkör, a felsőcsatári Rozmaring Énekkar, valamint a helyi Bucsui Rezedák és Bóbiták néptáncosai gondoskodtak. A gyerekeket vidámpark, Kukta-Bukta Party, kutyás bemutató csalogatta, és különösen ez a korosztály érdeklődve figyelte, ahogy a tűzoltók látványos ízelítőt adtak sokrétű tevékenységükből. Az estét Kaczor Feri és a Fáraó koncertje, valamint tűzijáték zárta.


Dr. Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében megjegyezte: sokat biciklizik a környéken, ismeri a falut, és fontosnak tartja a támogatását.

Az elmúlt időszakban több látványos fejlesztés is zajlott Bucsuban.

A települést átszelő út közel öt kilométeres szakaszának teljes rekonstrukciójára a Magyar Falu Programból nyertek pénzt. A helyi sportkör egy kilencszemélyes kisbuszt kapott. Két utca és két bekötőút aszfaltozását is elvégezték. Elindult az egészségház építése, és hamarosan kezdődik a ravatalozó felújítása. Mindemellett a Széll Kálmán utca mindkét oldalán a csapadékvíz-elvezetés megoldására is pályázati forrást nyert a falu.


 

közösség

további frisss

lap tetejére