Nem egyeztetett a város az állammal a színházi igazgatói pályázatról?

• 2020. június 23., kedd •
A Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottság keddi ülésén ugyan keresték a baloldali városvezetők a szavakat Illés Károly kérdésére, csak nem nagyon találták.
Nem egyeztetett a város az állammal a színházi igazgatói pályázatról?

Egy perces gyászszünettel kezdődött az ülés, a napokban elhunyt Kárpáti György, Benedek Tibor, és Szendrődi János előtt tisztelegtek néma főhajtással a tagok. Szendrődi János több nagy szombathelyi rendezvény zavartalan és sikeres lebonyolításában részt vett az elmúlt években, hiszen a Vasi Villszer Bt. vezetőjeként szállóigévé lett jelmondata, miszerint "az áram én vagyok".
Szijártó Zsolt személyében egy új delegált kezdte meg munkáját a bizottságban, aki kedden már teljes értékű tagként szavazott, bár csak csütörtökön tesz esküt a közgyűlés előtt. Azért írjuk, hogy delegált, mivel Szijártó Zsolt a tavalyi októberi önkormányzati választáskor a 7-es választókörzetben a Pro Savaria színeiben indult Kántás Zoltán és Putz Attila ellen.

Az első napirendi pont tárgyalásakor az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságokkal kapcsolatos döntések meghozatalakor Illés Károly (Fidesz-KDNP) frakcióvezető arról érdeklődött, hogy a baloldali városvezetés folytatott-e egyeztetést Fekete Péter államtitkárral a Weöres Sándor Színház igazgatói pályázatával összefüggésben. Szemmel láthatóan zavar támadt a baloldali erőben, mert mindenki kérdően nézett a másikra, Tóth Kálmán bizottsági elnök pedig gyorsan továbbpasszolta a válaszadás lehetőségét Vinczéné Menyhárt Mária osztályvezetőnek, aki legnagyobb sajnálatukra csak annyit tudott érdemben mondani, hogy a pályázatot nem az osztály írja ki.

Látva a tanácstalanságot, Illés Károly kért szót, hogy elmondja, ő egyeztetett Fekete Péter államtitkárral, aki semmit sem tudott a pályázati kiírásról, ugyanis őt ez ügyben nem kereste senki Szombathelyről, pedig tudvalevő, hogy a Weöres Sándor Színházat a város és az állam közösen működteti.  

Az idei költségvetés módosítását illetően Illés Károly üdvözölte a forráshiányos projektek befejezését, és egyúttal ő is kérte a képviselői keretek visszaadását 2 millió forint értékben, ami az összes képviselőre kivetítve 42 millió forintot jelent. Emlékeztetett: frakciójának minden tagja 1 millió forintot ajánlott fel a járványhelyzet megfelelő kezelésére, Nemény András polgármester azonban kérdés nélkül elvonta az összes képviselői keretet.

Tóth Kálmán, ahogy tegnap, ma sem tartotta észszerűnek a keretek visszaadását, hiszen számos forráshiányos beruházás befejezésre vár, említette a Fő téri nyilvános mellékhelyiség felújítását és a piac korszerűsítésére szolgáló plusz forrásokat. Ezzel együtt osztotta Ipkovich György hétfői javaslatát, miszerint érdemes lenne megvárni a kormányzati költségvetés alakulását, valamint azt, hogy mit és mennyit vonnak majd el az önkormányzatoktól. Illés Károly erre úgy reagált, hogy ha a Pénzügyminisztériumhoz fordultak volna, már látnák a várható költségvetési mutatókat, mert ezekből kiderül, hogy Szombathely még jobb helyzetben várhatja 2021-et, mint az idei esztendőt.

Vita alakult ki az 1000 parkoló építését célzó programról. Illés Károly javaslatként említette, hogy Stromfeld lakótelepen egyes vendégjárdák felszámolásával jelentős számú parkolót lehetne kialakítani. Hosszas huzavona után megállapították, hogy végülis be lehet emelni a programba ezt a fejlesztést is. Takátsné Tenki Mária is emlékeztetett arra, hogy a Deák Ferenc utca 76 szám előtti parkolórész kialakításához megvannak az engedélyeztetett tervek, ezt is be lehetne illeszteni a programba, ám ezt végül lesöpörték az asztalról, mondván az egy sokkal komplexebb beruházás. A képviselő asszony sérelmezte, hogy vele senki sem egyeztetett a programról, hogy abba mit lehet beemelni és mit nem.  

A testület megszavazta és a közgyűlésnek is elfogadásra javasolja azt a tervezetet, miszerint az Illés Akadémiára bevezető út Szarka Zoltán nevét viselje a jövőben. Számos városi forgalmi rendváltoztatás is terítékre került, amelyek közül a Bakó József és Kassák Lajos utcák egyirányúsítása váltott ki vitát. 
 

közösség

további frisss

lap tetejére