Néhány hónap, és beindul a termelés az új Schaeffler-üzemben

há • 2021. május 17., hétfő •
A célegyenesbe érkezett a Schaeffler második szombathelyi üzemének építése a Külső Söptei út mellett. A cég úgy számol, hogy szeptemberben már gőzerővel folyik itt az elektromos autókba szánt alkatrészek termelése. A beruházással nemcsak a vállalat, hanem Szombathely is jól jár – hangzott el az ügyvezető és az országgyűlési képviselő pénteki megbeszélésén.
Néhány hónap, és beindul a termelés az új Schaeffler-üzemben

A cég eddigi eredményeit és terveit ismertette dr. Hende Csabának a Schaeffler Savaria Kft. ügyvezetője, Szigeti Tibor. A megbeszélésen szó esett arról, hogy az elmúlt években hogyan bővült a jelenlegi telephely, milyen beruházásokat hajtottak végre, és milyen fejlesztéseket terveznek a közeljövőben. Ilyen az a logisztikai központ, amelyben nemcsak raktároznak majd, hanem a munkavállalók számára konyhát, étkezőt, szociális helyiségeket is kialakítanak. Ez egyelőre terv, a második üzem azonban már valóság.

A Külső Söptei út mellett épülő új gyár munkálatait együtt tekintette meg a találkozón a cégvezetés és az országgyűlési képviselő. – Idén szeptemberben itt már gőzerővel folyik majd a termelés. Itt épül a jövő, Szombathely jövője is, hiszen ez a több mint 23 milliárd forintos beruházás az összes elektromos autót gyártó cég számára nélkülözhetetlen alkatrészeket állít majd elő – fogalmazott dr. Hende Csaba a bejáráson. – Mivel egyre nagyobb a kereslet ezekre a termékekre, már most látszik, hogy a szinte teljesen automatizált üzem óriási termelési értéket fog előállítani, ez pedig azt jelenti, hogy

busásan megtérül az a több mint 5 milliárd forint, amelyet Magyarország Kormánya 2019 novemberében, tehát az önkormányzati választások után ítélt meg ehhez a beruházáshoz

– tette hozzá. Az építkezéshez szükséges telket az önkormányzattól vásárolta a vállalat.

Dr. Hende Csaba elmondta még: ez a gyár a szombathelyi iparűzésiadó-bevételt is megnöveli majd, és nagymértékben javítja városunk anyagi helyzetét.

közösség

további frisss

lap tetejére