Nagy közútifuvardíj-emelés várható

• 2022. május 18., szerda •
Az év első negyedében megközelítőleg sem tudták olyan mértékben emelni szolgáltatásaik díját a hazai közúti árufuvarozók, mint amennyit a közúti fuvarozó árindex indokolt volna. A költségek jelenlegi alakulása alapján éves szinten a 20 százalékos drágulás sem zárható ki.
Nagy közútifuvardíj-emelés várható

Újabb jelentős és feltehetően az inflációt is fokozó áremelések várhatók a hazai közúti fuvarozásban, mivel a közúti fuvarozók eddigi idei díjemelése nem érte el azt a szintet, amennyivel a költségeik növekedtek – mutatott rá közleményében a közúti fuvarozási árindexet (KFX) 2022-ben bevezető DigiLog Consulting tanácsadó cég. 

Várakozása szerint a szolgáltatás éves szintű drágulása meghaladhatja a 20 százalékot is az első negyedéves 9-10 százalék után. Annak következtében, hogy csak ekkora emelést tudtak elérni, tönkremehet a veszteségessé váló fuvarozók egy része Lajkó Ferenc, a DigiLog Consulting ügyvezetője szerint, ezzel pedig kapacitáshiány keletkezhet a piacon.

A másik következmény akkor jelenik meg, ha a tovább működő cégek az év hátralevő részében már tudják érvényesíteni a magasabb költségeiket, mert ekkor jelentkezhet az említett inflációfokozó hatás.

Ez nem kímélné a fogyasztók pénztárcáját sem, hiszen az alapanyagok és a késztermékek 70 százalékát közúton fuvarozzák.

Az összes költségelem (például az üzemanyagárak, a gyengülő forint, a munkabérek, a járművek, az autópályadíjak és az egyéb kiadások, a lízingkamatok) emelkedésének figyelembevétele alapján a KFX aktuális, tényadatokon alapuló értéke 2022 első negyedévében a nemzetközi közúti fuvarozás esetében 111,3, a belföldiben pedig 114,1 százalék volt, a 2021-es állapotot tekintve 100 százaléknak. Ez azt jelenti, hogy a 2021-es bázishoz képest a 2022-ben jelentkező összes gazdasági hatás okozta költségnövekedést a nemzetközi közúti fuvarozás esetében 11,3, a belföldiben pedig 14,1 százalékos díjemelés kompenzálná.

Az első negyedéves emelések ettől elmaradtak, és a különbséget a fuvarozócégek fizetik meg. A kritikus helyzetet tovább fokozza, hogy az első negyedéves költségnövekedésben csak két hétig volt jelen az üzemanyagárstop megszüntetésével jelentkező költségsokk, amely azonban azóta is tart, tehát a hatása bizonyára markánsabb lesz a második negyedévben. Az is tisztán érzékelhető, hogy nem enged a fuvarosokat nyomás alatt tartó költségek szorítása sem (például a munkabér költsége, a lízingkamatok, a járművek beszerzési ára), ezért a DigiLog nem csökkenti a 2022-re vonatkozó KFX-becslését, amely szerint a nemzetközi fuvarozásban 18,6, a belföldiben pedig 24,8 százalékos díjemelésre lesz szükség.

„Az a nemzetközi fuvarozó, amely az idén nem emelt legalább 18 százalékot (belföldi fuvarozó esetében 24-et), néhány hónapon belül tönkremehet. Azok a megbízók pedig, akik nem fogadják el ezeket a jogos emeléseket, rövid időn belül elveszíthetik fuvarozó partnereiket, és kapacitás nélkül maradhatnak. Ennek következménye nem csupán az áremelkedés lehet, hanem ellátási problémák is kialakulhatnak a kieső fuvarozók okozta kapacitáshiány miatt” – jelentette ki Lajkó Ferenc.

Az árindexben szereplő érték abszolút elfogadható, a kérdés inkább az, hogy abból a piacon a fuvarozók mennyit tudnak érvényesíteni

– válaszolt a VG-nek Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkárhelyettese. A fentieket megerősítve jelezte, a tapasztalat szerint a kiadásoknak csak a kisebb része jelent meg a megbízások díjában.

Újdonság a költségek gyors változására való reagálásként, hogy szerződéseikben a fuvarozók a negyedévesről egyre inkább áttérnek a havi üzemanyagár-klauzula alkalmazására. A szakember magyarázata szerint már olyan változások vannak az üzemanyagpiacon, amelyeknek a lekövetése a szolgáltatónak és a megbízónak egyaránt érdeke. Sőt, lassan az is elvárható lesz, hogy ezekbe a szerződésekbe a munkaerőköltség kapcsán is klauzula épüljön be.

Egy gépkocsivezető bére már havi 800 ezer forint körül alakul, gyakran ennél is magasabb.

Árvay Tivadar rámutatott, hogy egyes fuvarozócégek egy további okból is tönkremehetnek: rendkívül rossz helyzetbe kerültek ugyanis most azok a vállalkozások, amelyek a keleti irányú fuvarokra specializálódtak, mert a munkájuk jelentős része vagy akár az egésze is elveszett az Ukrajnában folyó háború miatt. Bár az érintett hazai szegmensnek csak a 2-3 százalékáról van szó, mégis több száz cégről beszélünk, ráadásul ezek többségében tőkeszegény mikro- és kisvállalkozások.

Forrás: vg.hu
Fotó: KALLUS GYÖRGY/VG

közösség

további frisss

lap tetejére