Nagy bejelentést tett a Ryanair: hatalmas bővítést tervez Magyarországon

• 2025. március 11., kedd •
Budapesten tartott sajtótájékoztatót a fapados légitársaság. A Ryanair kereskedelmi igazgatója a Magyarországgal kapcsolatos terveikről beszélt. A cég hálás a kormánynak a légközlekedési vállalatokat sújtó adó eltörlése miatt, és jelentős bővítéseket tervez hazánkban. Hamarosan Debrecen és a Balaton is bekerül a Ryanair kínálatába.
Nagy bejelentést tett a Ryanair: hatalmas bővítést tervez Magyarországon

Komoly tervei vannak a magyarországi piaccal kapcsolatban a Ryanairnek. Erről a fapados légitársaság kereskedelmi igazgatója, Jason McGuinness beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján - olvasható a Világgazdaságon.

Az ír vállalat elmondása szerint a ők leggyorsabb ütemben bővülő légitársaság hazánkban, és minden korábbi rekordot felülmúló 2025-ös nyári szezonra számítanak Budapest kapcsán. A Ryanair a magyar fővárost 68 desztinációval köti össze a nyári szezonban, amely több mint 640 járatot jelent. Közöttük négy új úti célt is bejelentett:

  • Castellón (Spanyolország)
  • Katowice (Lengyelország)
  • Liverpool (Anglia)
  • Toulouse (Franciaország)

Az új úti célokat ráadásul kedvezményes áron lehet igénybe venni, május végéig 7919 forintos bevezető áron kaphatók a cég honlapján.

A Ryanair szerint a várható fellendülés annak köszönhető, hogy a magyar kormány eltörölte a légiközlekedési vállalatokra kivetett extraprofitadót. A cég emiatt hálás a magyar kormánynak, ezt a nyitottságot Jason McGuinness ezúton is megköszönte.

Elhangzott, hogy a légitársaság emiatt bátrabban tud fejleszteni Magyarországon. Tájékoztatásuk szerint ez mintegy 1 milliárd dollárt értékű beruházást jelent, melynek keretében immár tíz Ryanair-repülőgép székhelye lesz Budapest, köztük két Boeing 737 8-200-asé is.

A fejlesztések közvetetten 4200 munkahelyet generálnak, és 13 százalékkal bővül az Ryanair utasszáma a Budapestet érintő viszonylatokban, ami 5,6 millió utast jelent.

Mer nagyot álmodni a Ryanair

Az ír gyökerű vállalat nem áll meg ennyinél. Amennyiben a tervei megvalósulnak, és a kormány továbbra is partner lesz, úgy Ryanair az elkövetkező öt évben további 1,6 milliárd eurós magyarországi fejlesztést fog megvalósítani, amellyel évente 9 millió utas reptet majd Magyarországról illetve Magyarországra.

A távlati tervekben ugyanis nemcsak Budapest szerepel, hanem Debrecen és a Balaton is. Ez utóbbi két helyszínt legkésőbb 2030-ig szeretné felvenni a kínálatába. Ez már 16 bázisrepülőgépet jelent és 180 új, magasan fizetett alkalmazottat, amivel a magyarországi dolgozói létszám 480-ra duzzadhat.

Növekedést vár a piac a Ryanairtől

A most bejelentett tervek reálisak lehetnek, ugyanis a piaci elemzők szerint a légitársaságot bővülő kapacitás és emelkedő utasforgalom segítheti a 2025-ben. A Ryanair részvényeiben még lehet egy nagyjából 15 százalékos felértékelődési potenciál, miközben január óta már így is javított értékelésén a papír.

 Fotó: Joan Valls / AFP
Forrás: vg.hu

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére