Nagy bejelentést tett a kormány, minden Ginop-pénzre pályázó cég anyagát befogadja

• 2021. július 15., csütörtök •
György László, az Innovációs és Technológiai minisztérium államtitkára Facebook-videóban jelentette be, hogy a kormány reagál a Ginop Plusz 1.2.1. kódszámú első új uniós pályázat iránti hatalmas vállalkozói érdeklődésre.
Nagy bejelentést tett a kormány, minden Ginop-pénzre pályázó cég anyagát befogadja

Az államtitkár azzal kezdte a videót, hogy a vállalkozások részéről soha nem látott beruházás támogatási igény érkezett. Ezért három intézkedésről döntött ennek kapcsán a kormány. A kormány döntött, a Technológiáváltó támogatási program

- kerete 100 milliárd forintról 200 milliárdra emelkedik, a konstrukció második és harmadik szakaszának forrásait csoportosítja most át erre,
- a benyújtási idő kezdetén lezárt minden pályázatot befogadunk,
- a pályázatokat pontszám alapján sorba rendezzük, hogy a legversenyképesebb fejlesztések valósuljanak meg.

Miért kellett lépnie a kormánynak?

Arról a Portfolio is beszámolt hétfőn, hogy az erre a pályázatra várakozó cégeknek alig pár percük volt beadni anyagukat, ugyanis hatalmas igény jelentkezett a pályázatra, és a befogadó oldal sem volt mindig elérhető. Lapunknak több pórul jár vállalkozó is írt, panaszkodva a helyzetre.

A 8 órai megnyitást követően 8 óra 14 perckor a hivatalos uniós pályázati oldalon megjelent a pályázat felfüggesztéséről szóló határozat.

Sok cég emiatt úgy hihette, hogy bár nem kapott még a rendszertől sorszámot (a befogadott pályázat fontos jele), de mégis „valahogy” bement a rendszerbe a projektje. Aztán hétfő délután/estétől elkezdtek kimenni a minisztérium felől azok az elutasító levelek (ld. alább a szerkesztőségünkbe is eljutott közlemény kulcsmondatát), amelyek arra figyelmeztették a projektek gazdáit, hogy a keret túlfutása miatt valójában nem fogadták be a pályázatukat.

VAGYIS A PÁLYÁZATKIÍRÓ EGYSZER MÁR ARRÓL ÉRTESÍTETTE AZ IDŐ SZŰKÖSSÉGE MIATT A LEHETŐSÉGRŐL LEMARADÓ KKV-KAT, HOGY NEM JUTOTT BE A PÁLYÁZATI ANYAGUK. ÁM MOST EZT A DÖNTÉSÉT HIRTELEN FELÜLBÍRÁLTA A KORMÁNY ÉS MINDEN PÁLYÁZATOT BEFOGAD A DÖNTÉS ÉRTELMÉBEN.

A hétfői döntés kapcsán arról is írtunk, hogy a döntés miatt több ezer vállalkozás tulajdonosa lehet csalódott, viszont a kormány csütörtöki döntése miatt most mégis örülhetnek.

A zűrzavar egyik oka az volt, hogy nagyon tág volt a pályázat jogosultsági feltételrendszere, illetve nagyon gáláns volt a támogatási szabályrendszer, így a most megnyitott 100 milliárdos (30%-os túligénylésig engedett) keretet pillanatok alatt túligényelték.

Fontos megemlíteni az érintett pályázat kapcsán, hogy

AZ IS FELMERÜL, HOGY AZ EGYÉBKÉNT IS ÁRGUS SZEMEKKEL FIGYELŐ EURÓPAI BIZOTTSÁGNAK LESZ-E KIFOGÁSA AZ ILYEN PÁLYÁZATI ESEMÉNYEK LÁTTÁN.

Fontos azonban azt megjegyezni, hogy ha lesz is kifogása, a pályázók projektjeit ez nem fogja érinteni, mert legfeljebb nemzeti költségvetési forrásból fedezi majd az állam.

A videó itt tekinthető meg:

Forrás: portfolio.hu
Címlapkép forrása: MTI/Mónus Márton

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére