Munkába állnak az iskolaőrök, Szombathelyen is

há • 2020. július 15., szerda •
Csütörtöktől kezdődhet az iskolaőrök toborzása, és Szombathelyen is van két intézmény - egy általános iskola és egy szakképző -, amelyben kérték az új rendvédelmi munkatárs jelenlétét.
Munkába állnak az iskolaőrök, Szombathelyen is


Holnap, azaz július 16-án lép életbe az a törvénymódosítás, amely lehetővé teszi a hazai iskolákban az iskolaőr munkába állását. Rendvédelmi előképzettségre nincs szükség a státusz betöltéséhez, az csupán előnyt jelent majd, de egy tanfolyam mindenképpen vár azokra, akik elvállalják ezt a munkát.


Az elmúlt hetekben a tankerületeken keresztül mérte fel a szaktárca, hogy mely iskolákban élnének a lehetőséggel, és alkalmaznának iskolaőrt, így megkerestük a szombathelyi központot az erre irányuló kérdéseinkkel. Farkas Tiborné szakmai igazgatóhelyettestől megtudtuk, hogy az iskolaőrök szeptemberben kezdhetik meg a munkájukat. Kihangsúlyozta: „abban minden parlamenti párt egyetértett, hogy nincs helye az iskolában semmiféle erőszaknak, sem a diákok között, sem a pedagógusok és a diákok között nem tűrhető ennek semmilyen formája. Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre, feladata azon intézmények belső rendjének fenntartása lesz, amelyekben erre leginkább szükség van. Az állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján az ősszel 491 állami fenntartású intézmény feladatellátási helyén indul el az iskolaőrség működése, ezek közül 288 köznevelési és 203 szakképzési intézmény.”


Megkaptuk a listát: Szombathelyen a Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola alkalmaz szeptembertől iskolaőrt. A szakképzési intézmények közül pedig a Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakgimnázium és Szakközépiskola szerepel a listán, valamint a környékről még a csepregi Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai, Műszaki Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, illetve a szentgotthárdi III. Béla Szakgimnázium és Szakközépiskola.


A rendőrség honlapján egyébként napok óta látható egy oldal, amelyen „Iskolaőr-képzés” cím utal arra, hogy hamarosan megkezdődik a felkészítés, ám ez a rovat „feltöltés alatt” van azóta is, kérdéseinkre pedig a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság nem válaszolt. Az iskolaőri hálózat azonban a rendőrség égisze alatt működik majd. Sajtóértesülések szerint tanári fizetés és cafeteria jár majd ezeknek a munkatársaknak. Egy véletlenül közzétett hirdetés összeget is említett: 220 ezer forintos bruttó havi bér, és évente további 200 ezer forintnyi egyéb juttatás szerepelt benne. Középfokú végzettség, legfeljebb 65 éves kor, egészségi, fizikai és pszichikai alkalmasság a feltétel.

 

illusztráció: MTI

közösség

további frisss

lap tetejére